Csűry István: Egy feljelentés metamorfózisa
2005. december 09. 13:44, utolsó frissítés: 13:44A #i#harmadik évezred Romániája a protestáns egyházak diszkriminátora#/i#. Senki nem merte ezt leírni a vitázók közül.
A vita lecsengett. Úgy tűnik, mindenki kiírta magából a saját véleményét. Úgy tisztességes, hogy tiszteletben tartsuk ezen megszólalásokat, akár építő vagy sértő, akár illendő vagy trágár tartalmúak is legyenek. Sőt a feljelentők panasza udvarias nyílt levéllé szelídült, tehát mondhatja bárki ezen túl, hogy gorombaság megzavarni a kialakult békés állapotot.
Ennek ellenére szóvá kell tennem
azt az egyszerű észrevételt, hogy a kialakult vita színesen sokoldalúra sikeredett, csak éppen a lényeget kerülte el széles ívben.
Bőven kaptunk anyagot az egyház lejáratására, minden bizonnyal több esetben jogosan is. A nők társadalmi helyzete, a női lélek másságának körülírása igen érzékeny megszólalók részéről történt. Érdemes lenne az egész anyaggal szakszerűen is foglalkozni.
Azonban a feljelentés másról szólt. A vád egyértelműen az egyházak által gyakorolt diszkrimináció a nőkkel szemben. A vitázóktól elsősorban annak megállapítását vártam volna el, hogy leleplezzék az elkövetőt, és jogszerűen bizonyítsák a vádat.
Senki nem állította egyik megidézett egyházból sem, hogy elvárása szerint vették fel a hallgatókat. Sőt, szomorúan vesszük tudomásul, hogy a gyülekezetek igénye alapján folyamatosan csökkent az elmúlt években a felvehetők száma mindkét nemre vonatkozóan. Nem kérdezte senki a vitázók közül, hogy ha az egyháziak ilyen kényszerű helyzetbe kerültek, akkor vajon kicsoda a valós egyenlőesély-csorbító. Minden más téma lehet tisztességes, helyénvaló,
de a főkérdés mögött másodlagosak.
A harmadik évezred Romániája a protestáns egyházak diszkriminátora. Senki nem merte ezt leírni a vitázók közül, mert arra gondolni sem merek, hogy ne sejtenék, sőt ne tudnák ezt alátámasztani. Állítom, hogy minden arra való felvételiző – nők és férfiak – elkezdhetné tanulmányait, ha az egyház minden tradicionális pászmán működhetne, úgy amint tőlünk Nyugatra van, és valamikor Erdélyben is volt.
Nemcsak nem kaptuk vissza intézményeinket, hanem 1999-ban az RMDSZ-es egészségügyi minisztertől engedélyt sem tudtunk szerezni arra, hogy például Nagyvárad negyvenezer protestáns hívének egyetlen kórházlelkészt tudjunk „ortodox minta” szerint szolgálatba állítani.
A börtönökben, kaszárnyákban
a többségieknek álláskeret biztosítja a folyamatos lelkészi jelenlétet, a magunkfajta szolgálatát pedig, több feltétel mellett önkéntességből megtűrik. Amikor alkalom adódott, elkezdtük a vallástanárok képzését (80%-uk nő), de mire állásba kerültek, a román tanügyi törvények csúfot űztek az iskolai vallástanítás kérdéséből.
Nyugaton nincs olyan repülőtér, valamirevaló bevásárló központ, ahol ne lenne állandó lelkészi szolgálat. A kívülállók nehezen hiszik el, hogy milyen nehezen boldogulunk a hatósággal, amikor egyházi keretek között, lelkészi felügyelettel öregotthont, árvaházat hozunk létre.
Nehezen hihető, hogy az egyetemi lelkészi státus a hazai szabályok között idegen elem. Csak román szemüvegen keresztül, és román körülmények között látszik úgy, hogy ezek másodlagos, alulfizetett lelkészi állások, mert számunkra szinte a semmivel egyenlő e területeken az állami támogatás. Ma a szórványokban, kis lélekszámú gyülekezetekben hősies küzdelemre van szükség, hogy a lelkész, vagy lelkésznő híveivel együtt túlélje ezt a valóban esély-egyenlőtlen állapotot.
Tisztelt panaszosok,
továbbra is fenntartom, hogy akciójuk a feljelentés módozatában, valamint tartalmában egyházellenes provokáció. Kíváncsi lennék, hogy az igazi diszkriminátort lenne-e bátorságuk hasonló elszántsággal támadni, avagy aláírásokat gyűjtögetni!?
Csűry István
a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását