Sikeres kudarcok, reménnyel ízesítve
Székely Sebestyén György 2005. november 09. 16:52, utolsó frissítés: 16:41A művésznő stratégiája szerint a kudarc közvetlen feldolgozása már elegendő ahhoz, hogy siker legyen.
Barbara Musil osztrák művésznő érdekes kihívással érkezett Kolozsvárra: hogyan alakítsuk kudarcainkat sikerré? Természetesen akár banalitásként is értékelhetjük a provokációt, ugyanis a mindennapokban gyakran elhangzik a közhely, hogy a sikerhez vezető út mindig kudarcok sorozatán keresztül vezet.
A Plan B Galériában rendezett kiállítás meghívójának bemutató szövegét olvasva, mégis vonzónak és különlegesnek tűnik a gondolat. A leírás mellett egy levél másolata is szerepel. A hivatalos nyelvezetű iratban éppen az olvasható, hogy a Cannes-i Filmfesztivál szervezői örülnek Musil jelentkezésének,
filmjét azonban kénytelenek visszautasítani.
Végülis mire büszke Musil? Netán arra, hogy ő is Cannes-ról álmodozik – egyelőre eredménytelenül? Barbara Musil szerint számos – természetesen frusztráló – kudarc ér bennünket. A művészek (és nemcsak) folyamatosan projekteket írnak, pályáznak, kiállításokra, ösztöndíjakra, díjakra vágynak.
Mivel a kudarcok nem elkerülhetőek, ki kell dolgoznunk egy stratégiát, hogy ezeket sikerré alakítva életünket elviselhetővé tegyük. A művésznő stratégiája szerint a kudarc közvetlen feldolgozása már elegendő ahhoz, hogy siker legyen. Ezen a ponton érezhető, Musil megoldáskeresése nem mentes az iróniától.
Mindezidáig Musilnek 50 elutasító levelet
„sikerült” összegyűjtenie – ezek dokumentálják különböző nemzetközi rendezvényekre, versenyekre, fesztiválokra való jelentkezésének kudarcát. A művésznő – akit első pillanatban kétségtelenül kiábrándítottak a negatív válaszok –, felfedezése: az elutasító szövegekbe a megfogalmazók jelentős energiát fektettek be, az iratokban stílszerű megfogalmazás, sajátos nyelvezet sűrűsödik, így önmagukban véve is figyelemre méltók.
Ezeket a diplomatikus és udvarias kikosarazásokat talált tárgyakként használta fel saját műalkotása létrehozásához.
A művész hat közismert filmből és rajzfilmből
vágta ki azokat a jeleneteket, amelyek levélírást vagy -olvasást ábrázolnak, s ezekhez a képekhez társította a neki címzett levelek szövegét. Ígyhát fenséges hangon, uralkodói méltóságú hanglejtéssel, vagy a buzgó szerelmes hevületével hangzanak el a nemek – melyek így szublimálódnak sikerré.
Úgy tűnik, a stratégia ebben az esetben működik. Barbara Musil nem fogalmaz meg „szép reményeket”, alázatos módon veszi tudomásul az elutasító szavakat, hogy aztán fondorlatosan saját sikereként mutathassa be egy videóinstallációban.
Mintha minden filmszereplő – nemesek, hősök, Don Juanok és szeretőik, szimpatikus rajzfilmfigurák – arra lennének hívatva, hogy a linzi művésznőt ünnepeljék, társadalmunk számára szokatlan módon
fordítva meg az ok-okozati összefüggéseket.
Ez a nyelvezet, a filmkivágások új kontextusba helyezése, a média nyelvének használata nagyon gyakori a mai művészetben. Musil megoldása sokban emlékeztet Candide Breitz installációira, aki előszeretettel használ hollywoodi filmeket nyersanyagként. Egyik ilyen installációban (az idei Velencei Biennálén) híres színésznők és színészek nyilatkoznak az anyaságról és apaságról – a művész kompilációja szerint.
Breizt egy másik, szintén vonzó installációján (Queen – a Tribute for Madonna) egy időben, több képernyőn láthatóak-hallhatóak olyan egyének, akik fülhallgatón hallgatják Madonnát és énekelnek a sztárral együtt. A néző, hallgató csak áttételesen kerül Madonna közelébe, ugyanis az ő hangja nem hallatszik. Az ilyen jellegű művek felhasználják a média világának áttételes valóságábrázolását, ezáltal a művészeti kommunikációt is kitágítják.
Erre csupán azért utaltam, mert úgy érzem, hogy Musil nem a sajátos ábrázolási lehetőségek és nyelvezet kiaknázásának céljával folyamodik a filmhez és videóhoz.
Ellenkezőleg, úgy érzem,
a gondolat vizuális kivitelezése esetleges. A kolozsvári kiállításon mintha nem is lenne szükség a gondolatot illusztráló fikcióra. Maga az installáció mintha nem adna többet, mint egy levél reprója a meghívón. Elvégre, ha nincs is a fennkölt felolvasás, levélírás, akkor is érezzük a gondolat iróniáját.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Musil stratégiája valószínűleg csak egyszeri bevetésre alkalmas. Ugyanis az alkotás folyamatában ő sem lép ki a siker-mechanizmusból. A feldolgozott kudarc sikerré alakul, továbbgörgetve az elvárások és ambíciók sorozatát. Kérdésemre – ezután mi a következő lépés –, azt válaszolta, 100 levél összegyűjtése révén készít installációt.
Úgy látom, ez zsákutca. Pedig nagyon vonzó gondolat (ezért is jelentett kihívást megnézni a kiállítást), hogy a versengés gondolatától egyáltalán nem mentesülő, hanem épp ellenkezőleg, verseny uralta társadalmunkban olyan magatartást fedezzünk fel, mely a sikeren kívül más mércét tesz lehetővé.
Ha mindennapi életünkben/művészetünkben megoldást találnánk arra, hogy a sikeren kívül valami más vezéreljen – például az „igaz, érdek-nélküli megélés” –, akkor életünk is nyugodtabb, szebb lehetne. Akkor inkább tudnánk örülni apró dolgoknak. Egymásnak. Mint érezhető, egy idealista írta ezeket a sorokat.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
