2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Sepsi és Kézdi – lássuk a nyerteseket!

szerk. 2005. október 24. 18:34, utolsó frissítés: 18:28

Újabb előselejtezők kán-kánnal, rockkal, hip hoppal és nyugis kisvárosi hangulattal.


A negyven produkció közül Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön összesen 11-et válogatott be a zsűri a csíkszeredai elődöntőbe. Helyi Médiabefutó-szakaszok eddig Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen voltak, ma délután van a Gyergyószentmiklósi előselejtező, holnap, kedden délután 5-től pedig a nyilvános verseny.

A regionális szakaszba a közönség újabb produkciókat juttathat be, itt is be lehet segíteni, ehhez csak el kell látogatni a rendezvény hivatalos honlapjára, ahol hamarosan a show-ból készült rövid filmecskéket is meg lehet tekinteni.

A Transindex-csapat egyáltalán nem fáradt, nem igaz, hogy esténként monitorpixelt nem tűrő, disznó viccekkel tartjuk ébren egymást. Az sem igaz, hogy maréknyi vitaminnal és hektóliternyi kávéval tartanánk magunkban az élet halványuló jeleit.


A sepsiszentgyörgyi továbbjutók







A Médiabefutó során elég jól át szokott jönni, mely városban vannak olyan szakmai vezetők, akik színpadképes produkciókra képesek felkészíteni a fiatalokat. Dimény Olga eredetileg testneveléstanár, a Baróti Tanulók Klubját vezeti és az egyik esélyes legjobb szakmai vezetőnek járó díjunkra.

Ő hozta el a Mozaik Együttest, amely többek között egy kán-kánt adott elő. A produkció nem volt tökéletes, de jó az irány és a négy lányból valamint egy fiúból álló csoportnak még van ideje, hogy csiszolgassa. Szuper hangulatot hoztak magukkal, de a regionális sikeréhez kicsit több technika kell. Igaz, lábemelgetésben kiváló a teljesítményük.

A csapat tagja Kalitka Ünige, aki 15 éves és egy észbontóan erotikus table-dance jellegű minishow-t adott elő. Ha ezt József Attila megélhette volna, latinó táncdalokat szerzett volna.



De József Attila mégis egzisztencialista költő maradt és nem nagyon írt táncdalokat. Szavalható verseket viszont igen: ezt a feladatot Attila remek orgánummal, mégis mintha túl sok kisvárosi pátosszal oldotta volna meg. Persze az már ízlésbeli kérdés, hogy ki mennyire szereti a nukleáris kisüléseket a szavalatokban. Mi nem szeretjük, ennek ellenére el kell ismernünk: Balogh Attila nagyon jól szaval 19-ik századi stílusban.



A két srác kereskedelmi szaklicibe jár Sepsiszentgyörgyön. ThugMan egy olyan csávó, akinél jellegzetesebb hip-hop ráolvasót nehéz lett volna találni. Saját számuk címe Felejtsd el holnapig . Az eddigi hip-hop produkciók egyik legokébbját hozták, a szöveg sem volt rossz, bár mintha túltengett volna benne a keménykedés.



A banda 14-24 év közötti srácokból áll. Nincs ezen mit szépíteni, ők máris lokális sztárok. Saját szerzeménnyel léptek fel, amelyen még van mit csiszolni, de intrónak egyáltalán nem rossz. Ha valami zavarhatja a stylist szemét az az, hogy annyira rockosnak néznek ki, ahogy profi rockos nem is.


A kézdivásárhelyi továbbjutók



Ottilia tavalyi Médiabefutó döntős. Nagyon jó irányban halad afelé, hogy profi énekes legyen. A Piramis Szallj fel magasra című számát énekelte, hangja tiszta, erőteljes, talán az eddigi előselejtezők legkiműveltebb orgánumú énekese. Kedves jelenség ez a pici és szerény lányka: Ottilia 16 éves és a Nagy Mózes elméleti licibe jár, egyik kedvenckénk.



A remek adottságokkal rendelkező és egyéni ízt is hozó énekes egy csángó népdalt adott elő. Portfóliójában szerepelnek már ilyen-olyan díjak, a Médiabefutó szervezőhölgyei szerint fess és fotogén jelenség. Szakmai vezetők, vegyétek észre ezt a srácot!



Andi a Bod Péter tanítóképzőbe jár és leendő tanítványai nagyon szerencsésnek mondhatják magukat. Andi a Miss You Like Crazy-t énekelte, nagyon bájos kézdivásárhelyi akcentussal. Ez kicsit zavarta a zsűri pallérozott fülét, de amúgy a hangzás jó volt, így találkozhatunk Andival a csíki regionálison.



Ráduly Lajos, azaz Lala az elmúlásról szóló saját szerzeményű dalát adta elő. Hatalmas mázlija volt, amikor a műsorvezetők megkérték: játsszon valami vidámat is. Ezzel rögtön magával rántotta a közönséget és a zsűri azonnal továbbengedte a középdöntőbe. A zsűri külön kérése: csíkban vidám dallal lépjen fel.



Nagy Botond Pál és Csákány Helga, a Bod Péter Tanítóképző diákjai adták elő a kalotaszegi táncot. A zsűrinek nem volt hozzáfűznivalója, a lassú, a legényes és a gyors nem csak technikailag volt kifogástalan, de a táncosokon látszott, élvezik is a produkciót. Még bevállalósok is voltak, a műsorvezetők kérésére a fiú kipróbálta a lány szerepét és fordítva.



Istvánról azt gondolná a felületes szemlélő, hogy ő az ügyeletes kézdivásárhelyi szívtipró. Tévedünk? Tény, hogy színpadi megjelenése is szempont volt, amikor a zsűri úgy döntött, hogy a zakós, Eddát éneklő srácot továbbküldi a regionális szakaszra.

István opera-énekesi allűrökkel, kicsit túlspilázva hozta magát, a kislányok pedig előredőlve énekelték vele: egyszer egy szép napon tudom, hogy elhagyom a várost, ahol élek, és mindent itt hagyok, mit Kézdi adhatott…

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS