Ráparancsoltak, mire Szaddám a helyére csoszogott
S. Z. 2005. október 20. 11:18, utolsó frissítés: 11:14Az ex-diktátor a tárgyaláson többször is közbeszólt: a vád hazudik – mondta.
Szaddám Husszein volt iraki diktátor többször is át próbálta venni a tárgyalás irányítását – jelenti a BBC helyszíni tudósítója. A The Guardian szerint a procedúra inkább színjátékra hasonlított, mint bírósági tárgyalásra.
Az egész arab világban sugárzott per olyan szempontból számít premiernek, hogy ez az első alkalom, amikor bíróság ítélkezik egy arab vezető fölött. A diktátort
nem bilincselték meg
mint a tavalyi tárgyaláson, de két, golyóálló mellényes iraki őr fogta karjait, amikor belépett a Bagdad erősen őrzött központjában levő, titkos tárgyalóterembe.
Legutóbbi tárgyalása óta a volt diktátor szemmel láthatóan megöregedett, lefogyott és sápadtabb lett – számol be a BBC tudósítója. Ugyanakkor viccesnek találta a szintén vádlottak padján ülő hét ex-segédje kinézetét – velük oldott hangulatban csevegett is egy kicsit.
Az üvegfal mögött álló újságírók csak Szaddám felemelt ujját láthatták, amint az nem volt hajlandó megmondani a nevét és megkérdőjelezte a bíróság jogát az ítéletre. „Én vagyok Irak elnöke, te iraki vagy, ismersz engem” – mondta Szaddám az egyik kurd bírónak. Majd nem átallott rákérdezni, hogy ő kicsoda?
Amikor a bíró végül ráparancsolt, hogy üljön le, Szaddám szelíden hallgatott rá és helyére csoszogott. Azonban amikor felolvasták a vádiratot, a volt diktátor többször is közbeszólt, mondván: a vád hazudik. Később csendesen ártatlannak vallotta magát.
A bíróság berekesztette
Szaddám elleni eljárás szerdai, első tárgyalását, s a pert november 28-ig elnapolta. A rezsim hét magas beosztású tisztségviselője az ex-diktátorhoz hasonlóan szintén ártatlannak mondta magát az ellenük felhozott vádakban, miszerint közük van az 1982-ben a Bagdadtól 80 kilométernyire északra fekvő ad-Dudzsail faluban elkövetett mészárláshoz, amelynek 143 helybéli síita esett áldozatául.
Szaddám akkor vette észre az újságírókat, amikor két őre a 3 órás meghallgatás után kivezette a tárgyalóteremből: azonnal félrehúzódott őreitől és kérte őket, hogy ne érjenek hozzá. Végül elengedték, és az ex-diktátor lassan kicammogott a helyiségből.
Hírforrás: BBC, MTI, The Guardian
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását