Médiabefutó 2005 – idén is nagyszabású országos tehetségkutató
2005. szeptember 26. 16:42, utolsó frissítés: 16:31Az idén? Az idén sem lesz másképp!
Tavaly többezer fiatal tehetséget és félszáz médiaintézmény újságíróit mozgatta meg a Médiabefutó. Az első egyeztetések alapján úgy tűnik, most a tavalyinál is jelentősebb lesz a különböző médiumok jelenléte. Az idén az RTV mellett az MTV és a Duna Televízió különböző műsorai is bekapcsolódnak az országos tehetségkutató felfedezettjeinek bemutatásába, de várhatóan még intenzívebb lesz a helyi médiumok jelenléte is.
60-70 különböző sajtóorgánum jelenlétére számítunk. Az új tehetségkutatót úgy találtunk ki, hogy csak az ne tudjon a Médiabefutóról, aki közben meg akarja dönteni az élvetemetettség világcsúcsát.
Újdonságok
A tavalyi tapasztalatok alapján a szervezők (a RMDSZ és a Transindex) némileg újragondolták a versenyszabályzatot, a hangsúly az idén az egyéni és a kiscsoportos produkciókon lesz (a fellépő csoportok 5-6 fiatal művészből állhatnak).
Újdonság még, hogy megemeltük a jelentkezési korhatárt is. E szerint tánc kategóriában 14-26 év, vers-próza-jelenet kategóriában 14-28 év, ének-zene kategóriában pedig 16-32 év közöttiek nevezését fogadjuk el. Az idén nem lesz nép- és műzene kategória – a rendezvénypiac a pop-rock kategóriában fellépők, illetve a kisebb tánccsapatok iránt volt fogékony, ezért úgy döntöttünk, az idén jobban elébe megyünk az igényeknek.
A médiabefutó ideiglenes honlapja a hét második felében indul, legalul olvasható a kategóriánkénti versenyszabályzat.
Marad a sport tehetségkutató is, a részletek a jelenleg készülő honlapon lesznek láthatók.
Fontos még, hogy a tavalyiak mellett több új hivatalos díjjal is gyarapodik a Médiabefutó. Ezek a következők: a legjobb pedagógus vagy szakmai felkészítő díja (kategóriánkénti díj), a legjobb eredeti zenei szerzemény díja, a legszínvonalasabban előadott magyar nyelvű pop-rock sláger díja, a Médiabefutóról legszínvonalasabb tudósítást nyújtó szerkesztőség díja. E mellett marad persze a nagydíj, és maradnak a kategóriánkénti nívó- és érdemdíjak.
A rendezvényről werkfilm készül, amelyben minden emlékezetes produkciót megörökítünk, de nem mondunk le a honlapon közzétett rövidfilmekről sem.
A Médiabefutó helyszínei
Akárcsak a tavaly, a Médiabefutó idén is 3 fordulós. Az első, helyi szakaszok helyszínei: Székelyudvarhely, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Temesvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár és, amennyiben a jelentkezők száma szükségessé teszi, Nagybánya. A szervezők idén is várják a környező településekről érkezőket, illetve, amennyiben egy-egy helyszínről nagyobb számú produkció jelentkezik, nyitottak a soron kívüli selejtezők megszervezésére – ez is újdonság. A helyi szakaszok október második felében indulnak a székelyföldi helyszínekkel.
A helyi szakaszok egy előselejtezővel egybekötött főpróbából és a gála rendezvényéből állnak. Hogy kategóriánként hány produkciót enged tovább a zsűri a helyi illetve a regionális szakaszokról, az idén sem rögzített. Előfordulhat, hogy kategóriánként egy produkció sem kerül be a következő fordulóba, de az is, hogy a zsűri nagyszámú produkciót enged tovább – ezt minden esetben a mezőny erőssége dönti el.
Minden fordulóból továbbjut egy, a közönség által bejuttatott produkció. A közönségszavazatok a hivatalos honlapon adhatók le.
A regionális szakaszok december első felében lesznek. A helyszínek: Székelyudvarhely, Csíkszereda és Nagyvárad. A döntő az idén is Marosvásárhelyen, várhatóan december 17-én.
Jelentkezni október 5-től, a hiatalos honlapon lehet. A további részletekért figyeljétek a Transindexet!
A közel másfél milliárd lejes összköltségvetésű rendezvénysorozat támogatója a Communitas Alapítvány.
Kategóriánkénti versenyszabályzat
a. tánc kategória
A kategóriába tartozik: a néptánc, a modern tánc, a mozgásszínház, a pantomim, a társasági tánc, a különféle revü táncok, illetve kortárs és klasszikus balett- produkciók.
A résztvevő fiatal művészek életkora: 14-26 év
Amennyiben a táncprodukció csoportos, a csoport legfeljebb 6 fiatal művészből állhat. Az idén elsősorban az egyéni produkciókra figyel a zsűri, ez az oka a korlátozásnak.
Amennyiben a táncnak élőzene kísérete van, a produkcióban résztvevők összlétszáma nem haladhatja meg a 9-et.
A táncprodukció időtartama nem haladhatja meg a 5 percet.
Egy előadó a kategórián belül legfeljebb két különálló versenyprodukcióban vehet részt, amelyből a.) egy szóló és egy csoportos vagy b.) két csoportos.
Amennyiben a fellépési sorrenddel kapcsolatos speciális igények merülnek fel, kérjük a helyszínen a gála rendezőjének idejében jelezni.
A zenét hagyományos CD-n vagy mp3 formátumban kérjük.
Speciális kellékigényről a regisztráció során kell beszámolni.
A kategória keretén belül három díjat adunk. Ezek a következők: fődíj, nívódíj és a legszínvonalasabb szakmai felkészítő munkát végző pedagógus vagy szakember díja.
b. vers-próza-jelenet kategória
A kategóriába tartozik: versmondás, mesemondás, jelenet, színdarab részlet, stand up comedy (humoros szóló), improvizáció.
A résztvevő fiatal művészek életkora: 14-28 év
Amennyiben a produkció csoportos, a csoport legfeljebb 5 fiatal művészből állhat.
A produkció időtartama nem haladhatja meg az 5 percet.
Egy előadó a kategórián belül legfeljebb két különálló versenyprodukcióban vehet részt, ezek közül legfeljebb egy lehet magánszám.
Amennyiben a fellépési sorrenddel kapcsolatos speciális igények merülnek fel, kérjük a helyszínen a gála rendezőjének előre jelezni.
A színpadi effekteket, amennyiben vannak, hagyományos CD-n vagy mp3 formátumban kérjük.
Az esetleges speciális kellékigényről a regisztráció során kell beszámolni.
A kategória keretén belül három díjat adunk. Ezek a következők: fődíj, nívódíj és a legszínvonalasabb szakmai felkészítő munkát végző pedagógus vagy szakember díja.
c. ének-zene kategória
A kategóriába tartozó produkciók műfaj szerint: a tágan értelmezett pop és rock, a hip-hop, a jazz, az independent és a world music, tágan értelmezett zenéi performance, népdal vagy népdalfeldolgozás.
A résztvevő fiatal művészek életkora: 16-32 év
A produkció időtartama nem haladhatja meg az 6 percet.
Amennyiben a produkció csoportos, a csoport legfeljebb 6 fiatal művészből állhat.
Egy előadó a kategórián belül legfeljebb két különálló versenyprodukcióban vehet részt, ezek közül legfeljebb egy lehet magánszám.
Amennyiben a fellépési sorrenddel kapcsolatos speciális igények merülnek fel, kérjük a helyszínen a gála rendezőjének előre jelezni.
Az estleges negatívokat CD-n vagy mp3 formátumban kérjük elhozni.
A szervezők mikrofonokat ez alap dobfelszerelést biztosítanak (cinek nélkül).
A kategória keretében öt díjat adunk. Ezek a következők: fődíj, nívódíj, a legszínvonalasabb szakmai felkészítő munkát végző pedagógus vagy szakember díja, a legjobb eredeti szám díja, a legszínvonalasabban előadott magyar szövegű zeneszám díja.
Csak olyan negatívot fogadunk el, amely nem tartalmaz énekhangot.
Sport tehetségkutató – részletek
A sport tehetségkutató versenyben azokra a 17. életévüket be nem töltött romániai magyar fiatalokra számítunk, akiket sporttanáruk, edzőjük javasol a részvételre. Egyéni és csapatsportok gyakorlói egyaránt részt vehetnek. Csak egyéni jelentkezőket fogadunk el, csapatok nem jelentkezhetnek. A tehetségkutatón részt vehetnek az ifjúsági sportklubok által leigazolt játékosok is.
A rendezvény készülő honlapján letölthető űrlappal lehet jelentkezni, amit a vezető sporttanár illetve edző ajánlásával együtt fogadunk el.
A kitöltött űrlapot, postán az RMDSZ Ügyvezető elnökség, Kolozsvár (Cluj-Napoca) 400489, str. Republicii nr. 60-as címre várjuk. A borítékra írjátok rá: Médiabefutó 2004. E-mailben a bodore@rmdsz.ro -ra várjuk az űrlapot. Jelentkezéseket november 12-ig fogadunk el.
Várunk még egy bemutatkozó levelet, amelyben szerepel, honnan írsz, mennyi idős vagy, és honnan szereztél tudomást a rendezvényről, de szívesen fogadunk bármilyen egyéb olyan közlendőt is, ami veled kapcsolatos.
A pályázatok leadási határidejének lejártával a bírálóbizottság egyeztet a vezető edzővel, hogy mikor fogja megnézni az illető sportolót. Előre lebeszélt időpontban, játék közben, a bírálóbizottság megtekinti a sportolókat, értékeli és fölállítja a rangsort.
A bírálóbizottság tagjai sportújságírók, edzők, sporttanárok lesznek.
A legtehetségesebbnek bizonyuló fiatal sportolókat ösztöndíjakkal támogatjuk, ezáltal segítve őket a jövőbeni fejlődésben illetve a jobb teljesítmény felmutatásában.
(a felvételek a 2004-es Médiabefutó döntőjén készültek)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását