2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Erdély-imázs ötletverseny – az első benyomások

K. A. 2005. szeptember 09. 15:46, utolsó frissítés: 15:20

Még néhány nap a határidő leteltéig. A sajtó eddig többnyire vette a lapot. Két fronton számítottunk támadásra:






1. lesznek, akik azon fognak megakadni, miért nem jó nekünk a mostani Erdélyről kialakult kép
2. már megint ez a Transindex, miért nem ülnek ezek nyugton

Valójában egyik fronton sem kellett súlyos károkat elszenvednünk, a romániai magyar médiások nagy része, ha nem is reflektál rá, de érzi, hogy a magyarországi Erdély-kép improvizált, torz, őszintétlen és nagyjából párhuzamos a realitásokkal.



Másfelől jól együtt tudtunk működni, főleg az elektronikus médiával, és persze főleg a fiatalabb kollegákkal, de: nem úsztuk meg negatív reflexiók nélkül sem.


Ha a Népújság főszerkesztőjének

szövegéből kihagyjuk azokat a részeket, amelyek rosszindulatúan akadékoskodnak, tárgyi tévedéseket tartalmaznak, vagy amelyeket éppen az olvasószerkesztőnek kellett volna eltávolítania, egy bekezdés marad, mely viszont tényleg nem hagyható higgadt értékelés nélkül:

Az ötletben (egyebek között) az a legfurcsább, hogy nem Magyarországon találták ki, ahol, mondhatni széles körben, eléggé megviselt, nem Erdély-, hanem az erdélyiekről kialakult kép. Ott látszana indokoltnak megvizsgálni, hogy ki-ki miért gondolja rólunk, amit éppen gondol, s bírható-e néhány zseniális ötlettel jobb belátásra. Itthon meg senki sem kell bennünket beleszédítsen a valóságba ahhoz, hogy "reálisan" tudjuk, hány pénzt is érünk. – írja Makkai.


A miért nem jó ezeknek a székelykapu-turizmus kategóriában a Háromszék publicistája szólt hozzá. Ő ezt írja:

Világos tehát: Transindexék szerint itt az ideje, hogy eltűnjön a köztudatból minden olyasmi, ami a hagyományos Erdély-kép meghatározó eleme, jellemzője: a hargitai fenyvesekkel, a székely kapukkal, a székely kapukban üldögélő öregasszonyokkal együtt feltehetőleg Orbán Balázs emléke is, Mikes Kelemen tölgyfája Zágonban, Tamási Áron és Nyírő József írásművészete Nagy Imre és Tompa László nevével együtt. Itt a legfőbb ideje — mint mondják — a "frontális támadásnak", a "korszerűbb, pozitívabb, ugyanakkor reálisabb Erdély-sztereotípiák" meghonosítása, elterjesztése érdekében.


Összefoglalva: Makkai azt mondja, miért nem magyarországiak csinálják az erdélyi ötletversenyt, hiszen velük van a baj, intézzék tehát ők. Ez analóg azzal: ha a románok utálnak minket, hát menjenek pszichológushoz, merthogy az ő fejük beteg. Makkait nem lehetne azzal vádolni, hogy imázs-kérdések szakértője lenne. Miért nem? Mert nem érti, hogy alapvetően az erdélyiek érdeke, hogy kommunikációs projektek kezdeményezésével


rendezzék a groteszké vált helyzetüket

az anyaországiakkal. Ez kötelesség önmagaddal szemben. Az, hogy arról gondolkodsz, milyen a megítélésed, hozzásegíthet ahhoz, hogy kapcsolj, mit csinálsz rosszul -- és változtass.

Mert ha ápoltan és karbantartva mutatod meg magad, azzal tiszteleted fejezed ki aziránt, akinek megmutatod magad. Mikor megmutatod magad, jó, ha úgy teszed, hogy valóban kiderüljön, valóban milyen is vagy.

Ennek kultúrája, komoly tétje van, és persze technikája is van. Ha a technikája az, hogy fel kell mérni a magyarországiak véleményét, akkor ez is lehetne egy ötlet. Mi felmérés helyett ötleteket gyűjtünk, melyeket közkinccsé teszünk, ezzel reméljük elindítani a kérdéskörről való tudatosabb gondolkozást.

A Makkai-féle akadékoskodásnál jóval értékesebbnek tartom Nagy Pál (Háromszék) bírálatát. A szerző nem töltött túl sok időt azzal, hogy utánanézzen, miről is szól az Erdély-imázs ötletverseny, de


megfogalmazta azt a típusvádat,

amire számítottunk: a Transindex ki akarja dobni a székely kapukat, és akar helyettük valami egészen mást, elképzelni sem lehet, micsodát.

Vegyük csak az Erdély-imázs tematika egy szűk és nagyon konkrét vonatkozását, a turizmust. Ahhoz, hogy az erdélyi turizmust fejleszteni lehessen, alapvetően két dolgot kell tenni: a skanzen-turizmuson kívül olyan elemeket is be kell hozni, amelyek nem a múltról, hanem a jelenről, nem a megkövesedett történelmi hősökről, hanem az élő, hétköznapi emberekről szólnak. Az eladható csomag egyféle múlt és jelen mix -- ebből a mi rendelkezésünkre a múlt-elemek állnak, azok is, szerintem, nagyon elnagyolt formában.


Egy átlagos budapesti lakótelepről nézve

Erdély ebben a pillanatban egy dekoratív elemekkel felvértezett elefánttemető, amelynek székely kapuin olyan emberek közlekednek, akik alapvetően gyökértelenek, merthogy bármelyik pillanatban képesek elfoglalni a tisztes magyarországi polgárok munkahelyeit.

Ez lenne Erdély? Nem hiszem. Nagy Pál talán többet megértene a szándékainkból, ha megnézné az Erdély-imázs kis reklámfilmjét.

A turizmus bázisszélesítésében fontos elem az Erdélyről szóló promóciós anyagok kitalálása. Ez egy szakma. Ki kell találni: mit, milyen formában, milyen csatornán. Csíkszeredában és Marosvásárhelyen a kommunikáció szakon a diákok ezt tanulják, például számukra remek lehetőség, hogy egy ilyen verseny keretében próbálják ki magukat.

Az ötletverseny különféle sajtóanyagaiban többször is elmondtuk: a felhasznált elemek lehetnek régiek, de a kommunikációs megoldás legyen innovatív, de ha nem is az, akkor legyen színvonalas. Az, hogy a Duna TV-ben egy fogatlan néni egy ócska fazékban kevergeti a masszát, közben rossz magyarsággal magyarázza, hogyan készül a kolozsvári káposzta, persze, szólhat Erdély értékeiről, de az én önképem nem nagyon tud azonosulni ezzel.

Szerintem más szemében sem kedvcsináló, horrorfilmnek viszont túl unalmas. Ezzel csak azt akarom szemléltetni, hogy a dologhoz nem elég néhány székely kapu, tisztes öreg néni, fenyvesek és Orbán Balázs.


A versenyről

Eddig a pillanatig körülbelül 20 Erdély-imázs ötletversenyes pályamunka érkezett. Az ötletek jellege, tematikája, stílusa, kidolgozottsága és színvonala persze nagyon változó. A versenyről részletek az erdelyimazs.transindex.ro címen olvashatók.

Egy pályázónk kérdésére és mindenki megnyugtatására közöljük: igen, a fődíj, a Sony házimozi rádióhallgatásra is alkalmas, a második díj DVD-lejátszó bizisten rengeteg formátumú lemezzel használható. A harmadik díj, egy HP fényképezőgép pedig egyenesen tündéri. A beküldési határidőig 5 nap van még hátra!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS