Mekkora lesz az autók intelligencia-szintje?
Zágoni Bálint 2005. február 04. 12:23, utolsó frissítés: 12:18Számítógépes program határozza meg a teljesítményt, a sebességet útjelző táblák korlátozzák, a rendőrség pedig egyszerűen#b# kiégeti#/b# a gyorshajtó autó chipjét. Körülnéztünk a hi-tech autópiacon.
Szériafelszerelés lesz a luxus
A technológia fejlődésével egyre inkább standard felszereléssé válnak a tömeggyártással készülő autókban is azok a technikák, amelyeket eddig csak luxuskocsikban próbálhattuk ki. Míg ma még csak az ötcsillagos kocsik hátsó ülésén lehet DVD-lejátszón filmeket nézni, a jövőben egy középosztályú járgány is képes lesz majd erre.
Az amerikai Telematics Research Group (TRG) által végzett felmérés szerint a hátsó ülés utasai részére tervezett szórakoztató konzolokat, navigációs rendszereket és wi-fi technológiát standardként fogja kínálni a megkérdezett 38 autógyártó közel 75 százaléka.
Ez a tendencia Amerikában már most megmutatkozik: a DVD-lejátszók, játékkonzolok és zenegépek egyre inkább standard felszerelésként jelennek meg a nagyközönségnek gyártott amerikai kocsiknál, nyilatkozta a TRG egyik elemzője.
Hitelkártyáról tuningoljuk fel a kocsit
A gyártók azonban nem csak az ilyen jellegű extrák beiktatásával próbálnak kicsit több pénzt kisajtolni a vásárlókból, hanem a jobban ki szeretnék használni a számítógép latens potenciálját.
Martin Illsley, az Accenture’s kutatóintézet igazgatója szerint a gyártónak megéri, ha profi motort ad el, és inkább a teljesítményt fogja egy kicsit vissza a szoftverrel. Így ahelyett, hogy különböző modelleknek más-más motorja lenne, a motorkezelő szoftver határozná meg azt, hogy mindegyik jármű hogyan teljesít.
A kocsibérlő cégeket kimondottan érdekli ez a lehetőség, melynek alapján a kocsik teljesítményét aszerint lehetne szabni, hogy ki mennyit fizet. Emellett a szülőket is érdekelné egy olyan jármű, melynek ők állíthatják be a felső sebességhatárát, különösen, ha tinédzser gyerekeik is vannak – kérdés, ki fogja először feltörni e szoftvereket.
Radar helyett távfelügyelet?
A motorkezelő szoftver és a wi-fi kombinációja a hatóságokat is segítheti abban, hogy kikényszerítsék a sebességkorlátozások betartását, hiszen így folytonosan ellenőrizhetnék minden autó sebességét, sőt akár távirányítással közbe is avatkozhatnak.
Illsley szerint, ha már megvannak az útjelző táblák, amelyek szabályozni tudják az autók motorteljesítményét és le tudják lassítani őket, “már nem technikai, hanem társadalmi probléma, hogy hogyan akarjuk alkalmazni a törvényeket.”
Autós hackerek
Figyelembe véve, hogy a motorkezelő rendszerek már nagyon elterjedtek, nem meglepő, hogy léteznek olyan programok is, melyekkel az eléggé tehetségesek számítógépüket csatlakoztathatják kocsijukhoz, és “feltörhetik” azt. A nyugati országokban is az autószerelők egyre inkább laptopot használnak arra, hogy azonosítsák a kocsi technikai bajait.
Ugyanakkor már-már közhely számba megy az a kijelentés, hogy a sofőrök lassan utassá válnak saját kocsijukban. A jövőben, bár a kormány mögött ülő személynek az lesz az érzése, hogy ő dönt, a kocsi számos műveletet hajt majd végre, anélkül hogy ezt jelezné.
Már léteznek intelligens fékrendszerek, melyek figyelik a pedálok mozgásmintáit, és gyorsabban reagálnak, amennyiben úgy ítélik meg, hogy a járműnek sürgősen meg kell állnia.
A chipdurrantók
Egy kaliforniai kutatócsoport olyan rendszert fejleszt ki, amely mikrohullámú energiát használ ahhoz, hogy megzavarja az autók mikrochipjeit. Amint a chip túltöltődik energiával, a kocsimotor leáll, az autó pedig fokozatosan lelassul.
„Ha egy pár másodpercig méterenként 10 vagy 15 kilovoltot adsz az autónak, meg tudod állítani” – nyilatkozta James Tatoian, a pasadenai Eureka Aerospace kutatócsoport vezetője. A legtöbb, 1982 óta gyártott kocsinak van a fedélzeten valamiféle mikroprocesszora.
Ma már ezek a processzorok eléggé fejlettek ahhoz, hogy olyan funkciókat ellenőrizzenek, mint a benzinadagolás vagy a GPS-rendszer. Tatoian szerint nem ő az első, akinek ez az ötlete támadt, de neki sikerült a berendezés méretét és energia-felhasználását optimálisan csökkentenie, így a szerkentyű sokkal mobilisabb.
A körülbelül 1,5 x 1,2 méter átmérőjű berendezést elméletileg helikopterre és rendőrautókra is fel lehet szerelni. A kutatócsoport szeretné, ha a nyár végére elkészülne a működő prototípus, amit a Los Angeles-i rendőrkapitányság tesztelhet elsőként. Korábbi tesztek szerint a szerkezet körülbelül száz méteren belül lenne hatékony.
A kutató arról nem nyilatkozott, hogy számítanak-e arra, mi történik, ha majd a gyorshajtók is beszereznek hasonló felszerelést a rendőrautók blokkolására.
forrás: BBC, Wired News
képek: carx1.com
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását