2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Erős mezőny, erős közönség: Udvarhely session

szerk. 2004. október 18. 18:23, utolsó frissítés: 18:14

A hétvégén több, mint 80 produkció közül előselejtezett a zsűri Udvarhelyen: könnyűzenében eddig itt volt a legjobb felhozatal. Hargita megyében 200 fölötti produkciót és körülbelül #b#félezer tehetséget#/b# mozgatott meg a sztárcsinálónk.





Majdnem Class a 100 Watt



A showt a 100 Watt dance-együttes indította, jelentős lendülettel. A csapat lánytagjai mind hangban, mind mozgásban nagyon együtt vannak. Hiány, hogy a srác még nem tudja, hogy a kevesebb több – jobb lenne, ha például csak hangulatos szövegeket mondana, és minimális dallambetéteket énekelne. Egy kis munkával és kemény menedzseléssel lehetne belőlük egy Class típusú együttes. A lányok úgy érzik, sosem elég a sztárságból, és ez biztató a zenei karrier szemszögéből.




Pörgősek Kultúrköpeték



A 100 Watt által kiváltott lelekesedést jól kamatoztatták a Kultúrköpetek Hófehérke-adaptációjukkal. A rövid jelenetnek működő struktúrája volt, a jól elhelyezett nyelvi- illetve helyzetpoénok a közönség számára is élvezhetően pörgették tovább az előadást. Egy dramaturgiai bakin buktak el – a fiú- és lányszerepeket nem következetesen cserélték: a nőtörpék a nőnek öltözött, de fiú által játszott Hófehérkébe szerelmesek.


Csak az önbizalom hiányzik Sántha Zsuzsából



Az első rész meglepetése a népzene-feldolgozásokat éneklő Sántha Zsuzsa volt. Zsuzsa egy kicsit több önbizalommal bármikor indulhatna profi énekesként is, könnyen lehetne egy fiatal és profi együttes vezetője: egy olyan énekesnő, akiről a kezdő együttesek csak álmodoznak. Meggyőződése, hogy a Médiabefutó plakátján gitározó lányt róla mintázták. Zsuzsa egy erős kultúradózis volt, ő lett az egyik kedvenckénk.


Eggyé épül az előadott verssel Kovács Annamária



Kovács Annamária a Kultúrköpetekben már megmutatta, mire képes, Reményik-szavalatával mégis tudott meglepetést okozni. Annamária erőssége éppen abban áll, hogy felismeri: a színire készülés nem csak versmondásból áll, ugyanakkor képes eggyé épülni az előadott verssel – értékelte a szakzsűri.


Szász Mihálykó Zsuzsannát Isten is a jazznek teremtette



Szász Mihálykó Zsuzsanna kellemes színpadi jelenség, a jazz- és gospelénekléshez mind hangja, mind termete adott. Pályafutásában egy újabb szintet jelenthetne annak felismerése, hogy a fölszabadultság nem jelenti azt, hogy elveszítjük a kontrollt hangunk felett. Tudjuk, hogy nehéz Erdélyben jó jazz-zenekart beszerválni, de megérné a próbálkozás.


Wi$$aesők: úgy volt yo ahogy volt



A Wi$$aesők angol-magyar rapet nyomtak, és működött! A srácok karakteresek, a zsűri se zeneileg, se szövegileg nem talált kivetnivalót, egyedül a színpadi mozgásukba kötöttek bele – szerintünk alaptalanul. Úgy volt yo ahogy volt.


Szakállas slágerrel is bizonyított



Bokor Andrea minden bizonnyal hazánk egyik legfiatalabb dance-énekesnője. A kislány tehetséges, nemcsak hangja van, de már vérében is ott lüktet a színpadi mozgás. Támogatóinak üzenjük: próbáljanak a hölgy életkorának és karakterének megfelelő dalt választani, és ne egy olyan szakállas slágert, melyen nála nagyobb sztárok is elbuktak.


Sok mindenre emlékeztet, de még kell kavarni



A Tökmag Dirty Blues Band énekesét Sziámiból és Presserből gyúrták össze, mindeközben mégis volt saját egyénisége. Javasolnánk neki, hogy gyakorolja még az érthető dörmögést, és – bár nem játszanak vidám műfajt – egy kicsit több élet nem ártana. Daluk, akárcsak az énekesük, sok mindenre emlékeztet, de a hatások egyelőre nem olvadnak be eléggé zenéjükbe ahhoz, hogy eredetinek nevezhessük.


Legényes: precíz, tíz éve működő félprofi teljesítménye



Győrfi Csaba tánca azok számára is tetszetős, akik semmit sem értenek a néptánchoz. A legényes azért is működött, mert nem csak néhány konzervált figurát és lépéssorozatot láthattunk, hanem Csaba a saját egyéniségét is hozni tudta a színpadon. Precíz, tíz éve működő félprofi teljesítménye.


Jobb kedvre derített Hubán Ágnes



Hubán Ágnes egész eddigi élete a táncról és a zenéről szólt. Nem igazán értjük, miért, de Ágnes kalotaszegi népdala alatt felszabadultabbnak és jobb kedvűnek éreztük magunkat. Győrfi Csaba és Hubán Ágnes is a Kékiringó néptánccsoport tagja.


A kondit még kell erősíteni?



Az eddig látott tánccsoportok közül a Kékiringó számunkra a favorit – az első, amely táncszólamokat használ. Sőt, a táncosok egyéniségét is engedi kibontakozni, a tánc mégis egységes marad. A zsűri táncszakértője szerint a legényesnél a kondit még lehetne erősíteni, viszont mi csak irigyelni tudtuk a legények állóképességét. A kulisszákban megpróbáltuk utánuk csinálni. Hajjaj.


Minimum jól mesélő gyerekorvos lesz belőle



Botházi Attila gyerekortopédnek készül, viszont a Médiabefutóra inkább egy mesével jelentkezett, amit annyira jól adott elő, hogy a zsűri szerint akár profi mesemondó is lehetne belőle, és megmenthetne egy már-már kihalófélben lévő szakmát. Botházi Attila egyénisége viszont túl színes ahhoz, hogy a mesemondásnál leragadjon, viszont bármikor lehet belőle egy jól mesélő gyermekorvos.


Teargas: a zenéjük kicsit szétesett, de az alternatív ízek megvannak



A Teargas dicséretére váljon, hogy basszistájuk komoly lábsérülése ellenére is vállalták a fellépést, ami nem is csoda, hiszen ők voltak a közönség abszolút kedvencei. A szakemberek szerint kicsit szétesett a zenéjük, csak az énekes hozta előző napi formáját. Dalszerzés szempontjából viszont ők voltak a legkreatívabbak, tájainkon ritkán hallott alternatív ízeket kevertek muzsikájukba.


Összeforrott csapat, gyakori stílusváltás



A Devil’s Hold leginkább azzal okozott meglepetést, hogy a heavy metálos felütés után az énekes thrashes torokhangon szólalt meg, majd az egész átment speed-metálba. A gyakori ritmusváltások összezavarták a nézők nagy részét, akárcsak a zsűrit, amely szerint egy összeforrott csapatról van szó, de még nincs meg a saját hangzás, és az énekes is meg kell tanulja a helyes légzést.


Hang-Over: nekik nem kötelező a metál



A Hang-Over jó úton jár, felismerték, hogy még Udvarhelyen sem kötelező heavy metalt jatszani. Zenéjükből mind a kreativitás, mind a képzettség kihallható, és egyelőre jól keverik a szórakoztató és a tartalmas zenét. Nem biztos, hogy a blues műfajban kellene nyomulniuk, viszont amennyiben mégis ezt választanák, jó lenne, ha mélyebbre ásnának a műfajban, pontosan a felszínesség elkerüléséért.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS