Újságíró-kamara márpedig nem kell!
Barabás Balázs 2004. szeptember 13. 14:34, utolsó frissítés: 14:34#b#[olvasói kommentár]#/b# Valóban itt tartunk ma? Revolver-zsurnalizmus után csekkfüzet-újságírás? Gátlástalan skriblerek tömege ontaná a hamis híreket? Ennél azért árnyaltabb a kép.
Megjelent a román nyelvű középiskolai médiatankönyv, aminek egyik nagy erénye "az alapvető médiamanipulációs technikák és azok kivédési lehetőségének tudatosítása" – olvasom a Transindexen. Van neki zárófejezete is, amely "az újságírók szakmai-morális dilemmáit hivatott bemutatni".
Úgy látszik, mára elfogadott tény, hogy a média valamifajta über-mesterség, továbbá akik művelik, azok nagy része állandóan azon mesterkedik, hogy a közönség agyára rátelepedjenek, és az igazat már csak akkor csöpögtetik, ha már semmiképpen sem tudnak manipulálni.
Pedig minden olyan egyszerű:
az újságírás ugyanolyan szakma, mint bármelyik más. Ennek ellenére nem látunk megjelenni tankönyveket (útmutatókat) a vízvezeték-szerelők, az esztergályosok, az erdészek, horribile dictu: a tanárok manipulációiról. Egyedül az újságírás vált ennyire furcsa, egyszerre gyűlölt és imádott mesterséggé (talán még a politika, de ezt most inkább hagyjuk). Hogyan lehetne lehántani a médiáról a szemetet?
"Számtalan ok mellett két fő ok tesz bennünket az újságírói kamara harcoló híveivé. Első nagy okunk a tisztítás szükségessége. A kétségtelenül hívatlanok egész serege tódul az újságírás küzdelmes, de mindig csábító és szép pályájára.
Az újságírásnak ma több a proletárja, mint a hivatott mestere. Pláne kétféle proletárságot kellene kiseperni. Az írás és az iratás proletárjait. Azokat is, akik írásból akarnak élni, de írni nem tudnak, s azokat is, kik más téren nem tudnak élni és egzisztálni, csak ha állandóan veretik a reklám nagy dobját. Ez az első ok, amit még nyomósabbá tesz a revolver-zsurnalisztáknak a fővárosban egyre szaporódó ocsmány fajtája.
A másik ok a magyar közönség nem eléggé intelligens részének az újságírásról táplált előítélete, mely annyi összetűzést s felháborító botrányt teremtett már."
A fenti sorok nem mostanában születtek.
Egy évszázada írta őket Ady Endre. A ma revolver-zsurnalisztái riportfilmet forgatnak ál-bérgyilkosokkal, nyolcosztályos sikkasztó brókerekkel csencselnek, nem tudják, hogy mit jelent a bombasztikus, de használják, és egyelőre helyett finomkodva azt mondják, hogy egyenlőre. Van továbbá olyan is, hogy médiasztár, amivel aztán végképp nem tudok mit kezdeni.
Tudniillik ha jól végzi a dolgát, akkor "csak" jó szakember (Sanyi bácsi a műhelyből sem eszterga-sztár, ha pontosan vágja a menetet az anyacsavarra), de a helyzet ennél szomorúbb: médiasztár ma az, aki képes a felkonferálás három mondatát leolvasni a súgógépről. Ezek után nem csodálkozhatunk, ha valóban előítéletes a magyar közönség, az anyaország határain belül és túl.
Vigasztalhat bennünket,
hogy a szakma nem csak errefele – fogalmazzunk úgy – relativizálódott. Nagy-Britanniában néhány hónapja az egyik vasárnapi bulvárlap győzedelmesen közölte (exkluzívan persze) az első oldalon: Károly és lakája: az igaz történet. A welszi herceg egyik korábbi lakája, bizonyos George Smith arról tájékoztatta a Mail on Sunday-t, hogy a trónörökösnek homoszexuális viszonya volt egy másik szolgálóval, aminek ő egyszer szemtanúja volt.
Az "igaz történetről" egy másik brit lap kiderítette: az alkoholista Smith 60 ezer fontot (kb. 3,62 milliárd lejt) kapott a Mail on Sunday-tól "biztatásként". A herceg kommunikációs titkára az eset kapcsán úgy fogalmazott, hogy "fontos kérdéseket vet fel a médiaipar számára az ilyenfajta csekkfüzet-újságírással szemben".
Valóban itt tartunk ma?
Revolver-zsurnalizmus után csekkfüzet-újságírás? Gátlástalan skriblerek tömege ontaná a hamis híreket? Ennél azért árnyaltabb a kép. Idén tavasszal több mint 500 amerikai újságírót kérdezett meg a Pew közvélemény-kutató intézet. Az országos sajtóban dolgozók közül 51 százalékban, a helyi sajtóban dolgozók közül 46 százalékban nyilatoztak úgy, hogy a szakmájuk rossz irányba halad.
A legtöbben – az összes megkérdezett kétharmada – a legnagyobb nehézségként a gazdasági gondokat nevezték meg, azaz a lap (és kiadója) bevételei folyamatosan csökkennek. Az elmúlt négy évben a Pew adatai szerint 2000 munkahely szűnt meg az amerikai írott sajtóban.
Talán ennek is tulajdonítható a megmaradtak nagy többségének véleménye, miszerint nincs elég idejük az összetett politikai és gazdasági helyzetek elemzésére. Azt is elismerik – 10 százalékkal többen 1995-höz képest –, hogy a tárgyi tévedések egyre gyakoribbak. Igaz, ezek mind tengerentúli felmérés eredményei.
Az is tény, hogy bizonyos területeken
– például a technológiai sajtóban – jóval nehezebb valótlant állítani: hiába írnánk egy videokártya teljesítményéről, hogy kétszer gyorsabb, mint az átlag, bármelyik benchmark-szoftver egy pillanat alatt megmutatja, mi az igazság. És csekkfüzetet is csak J.R. Ewing kezében láttunk itt, Kelet-Európában.
Vannak viszont mindennapi dilemmáink: ha egy cég érdekes terméket jelent be, az hír vagy reklám? Mi az,ami még hasznos egy politikusi nyilatkozatból az olvasó számára, és mi az, ami már lerágott csont (akarom mondani: korában elhangzott információ)? Ha cikket írunk, melyik téma lehet érdekes az olvasó számára? Vagy lehet, hogy az csak a szerző mániája és egyébként keveseket érdekel? Melyik a helyes válasz? Vagy Ady nyomán alapítsunk újságíró kamarát, és majd onnan megmondják, mit és hogyan kell?
Nem hiszem,
hogy erre szükség lenne. Az olvasó/néző látensen igényli a manipulációt. Szereti visszaolvasni, ami neki egyébként is szimpatikus hozzáállás. Szerintem a legfontosabb az, hogy az újságíró ne hagyja, hogy elborítsa az agyát a lila köd, ha meglátja saját nevét kinyomtatva, netán saját arcát a tévében. Az újságírás elsősorban józan paraszti ész és alázat. Ha eszerint dolgozik, akkor nem fogják "szakmai-morális" dilemmák gyötörni. A baj csak az, hogy ezt nem lehet tankönyvből tanulni, és újságíró-iskolában sem.
(Szerzőnk a Pro TV budapesti tudósítója, a Computerworld-Számítástechnika hetilap rovatvezetője)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
