Keresztelő a siker kulcsa? Cég-névadási telitalálatok
Geréb Marika 2004. augusztus 20. 15:32, utolsó frissítés: 2004. augusztus 19. 17:59Összegzés arról, hogy mitől Barbie a barbi, és mikor lett gumimaci a "táncmedvékből". Kezdőbetűk, kedvenc gyümölcsök és zenészek, istennők és egy kis orientalizmus.
"A Dassler testvérek cipőgyára" volt a neve annak a vállakozásnek, amely a német sportcipőipart fellendítette. Adi Dassler 1927-ben alapította Rudolf nevű testvérével azt a gyárat, amelyben kezdetben huszonöt alkalmazott készített napi száz pár sportcipőt. A testvéri szeretet azonban az üzleti életben nem működött, így 1948-ban különváltak: Adi tulajdona maradt az Adidas, Rudolf pedig megalapította a Puma céget.
A történet egyik változata szerint Steve Jobs tervezés közben egy garázsban gondolkozott azon, hogyan nevezhetné el a készülő gépet, de semmi igazán jó nem jutott eszébe. Végül úgy döntött, a kedvenc gyümölcse nevét használja majd fel. Egy másik variáns úgy szól, hogy Jobs az almánál is jobban szerette a Beatles-t, akik köztudottan az Apple Records-nál jelentették meg lemezeiket.
Asics, azaz Anima Sana In Corpore Sano. A japán Kihachiro Onitsuka 1949-ben Kobeban alapított cipőgyárat, világhírnévre viszont csak az 1977-es bővítés után tett szert. Onitsuka szerint a fiatalság a sportban és a mozgásban találhatna életcélt, és ezt hangsúlyozza a márkanévvel is.
Az "atari" japán szó, jelentése: telitalálat. A kezdetben szoftvereket gyártó cég nevét újabban az InfoGrames szoftverfejlesztő konszern használja.
Buddhista Kwanon és a táncmacik
A buddhista istennő nevét viselő céget 1933-ban alapította három japán férfi, termékeiket pedig rövid időn belül a Leica és a Rolloflex fényképezőgépek komoly vetélytársaként emlegették, Kwanon-ként. A mai egyszerűsített "Canon" névváltozatot 1937-ben fogadták el, azért, hogy az istennőnek is nyugta legyen, és a cégnek se kelljen a hívők ellenvetéseitől tartania.
A koreai szó "nagy univerzumot" jelent. Nagyság úgy tűnik, mindenben meglátszik: egy sikeres időszak után a Daewoo 57 milliárd dolláros veszteséggel zárta az 1999-es évet.
Az 1964-es tokiói olimpiára fejlesztette ki a Seiko cég a világ első "mini-nyomdáját". Ugyanezt a technikát hasznosítva pár évvel később már sorozatban gyártották a nyomtatókat, amelyeket egy idő után okosabb volt külön vállalkozásként forgalmazni. A "Son of Electronic Printer" (az elektronikus nyomtató fia) jelentésű név 1975-ből származik.
A Google elsősorban képi- és nem szójáték: a "GOOGOL" az angolban az a számjegy, amelyben az egyest száz nullás követi. Az elnevezéssel tehát a két cégalapító, Sergey Brinn és Larry Page a kereső hatékonyságát kívánta szemléltetni.
Egy német cukrászmester, Hans Riegel 1920-ban Bonnban önálló vállalkozást indított. A magyar nyelven gumimaciként elhíresült "táncmedvéket" két évvel később kezdték gyártani, de korán rájöttek, a macik elnevezése nem a legsikeresebb, így váltottak. Manapság napi nyolcvanmillió "aranymedve" (Goldbär) készül a Haribo-üzemekben.
Ká mint…
Tizenhét éves volt a svéd Ingvar Kamprad, amikor az első bútorforgalmazó céget megalapította. Az IKEA elnevezés tulajdonképpen mozaikszó, a tulajdonos monogramjából, a szülővárosának, Elmtarydnak és a cég székhelyének, Agunnarydnek a kezdőbetűiből áll össze. Kamprad ma az egyik leggazdagabb ember a világon, vagyonának becsült értéke 43 milliárd dollár.
George Eastman kedvenc betűje a K, úgyhogy cégalapításkor mindenképp olyan elnevezést keresett, amely k-val kezdődik, és amelyet bármilyen nyelven könnyű kiejteni. Az első Kodak fényképezőgépekkel száz felvételt lehetett készíteni, és az előhívást is Eastman vállalta. Ha valaki postázta neki a fényképezőgépet, azt fényképestől küldte vissza úgy, hogy új filmet is adott hozzá.
A LEGO elnevezés is ugyanolyan egyszerű és tiszta, mint a logója. A dán cég a "LEG GODT" (játssz jól!) szavak kezdőbetűit kombinálta össze.
Szenvedélyes száguldozó volt az angol Colin Chapman, aki 1930-ban mutatta be először az "egyedülállóként" reklámozott járművet. Az elnevezés is a tervező azon hitét tükrözi, miszerint az autója is olyan eufórikus hatást vált majd ki a használókból, mint a lótuszvirág.
Kis japán fonetika
Harold Matson és Elliot Handler a garázsban készített képrámákkal nem robbant be a nemzetközi piacra, úgyhogy "műfajt váltottak", és játék babákat kezdtek el gyártani. Időközben a két barát különvált, de csak Handler vállalkozása lett igazán sikeres: az első Barbie 1959-ben született, rá két évre pedig elkészült a fiúváltozat, Ken. A babák Handler gyerekeinek nevét viselik.
Mitsu japánul hármat, a hishi pedig egy Japánban honos gesztenyefajt jelöl. Összetett szóként a gyémánt megnevezésére használják, és ez kapcsolja össze a nevet a cég jelképével is. Mivel a japánok szóközépen a h hangot b-nek ejtik, a cégtulajdonos Yataro Iwasaki a Mitsubishi elnevezést választotta.
Kezdetben a "Motor-ola" nevet viselte az autórádiókat gyártó cég, amelyet Paul és Joseph Galvin alapított 1930-ban. Az elnevezést Paul találta ki a "mozgásban lévő zene" fogalmának jelölésére.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását