Müller Péter Sziámival a Félszigetes fellépés előtt
kérdezett:K. A. 2004. augusztus 09. 14:23, utolsó frissítés: 13:59Mainstream, Sziget, a marosvásárhelyi fejek állapota, az erdélyiek általában, a kettős állampolgárság, a Sziget TV. Let's rock n'roll!
Voltak-e valamiféle mainstream próbálkozásaitok?
– Egyetlen kísérletünk volt, de nem vagyunk integrálhatók. Ennek komoly belső és külső okai vannak. Persze játszottunk nagyszínpadokon, hol fesztiválokon, hol olyan zenekarok előtt, akiket nagyon szeretünk, például David Bowie, vagy a Jethro Tull meghívott előzenekaraként.
Igazából nem ismerem ezt a problematikát, ha megtörténne, hogy a mainstreambe kerüljünk, nagyon meglepődnénk. A mainstreambe kerülés sokkal inkább megtörtént például a Kispál zenekarral. Persze úgy is megfoghatnánk, hogy a világban "mainstream" vagyunk, de Magyarországon nem.
Mi lenne a mainstream-helyzet a Szigettel?
– A Sziget egyszerűen megnőtt. Undergroundként indult, és mainstream lett belőle. Pontosabban, abból a szempontból a Sziget mainstream lett, hogy büszkén vagy szégyenkezve kijelenthetjük, hogy Európa legnagyobb fesztiválja, de a mainstream nem egyszerűen statisztika. Vannak előadók, akik statisztikailag ott vannak, ahol a pop, de semmi közük a mainstreamhez.
A Sziget a fesztiválok fesztiválja – mi magunk is nagyon meglepődtünk, amikor 43 ezer ember jött el az első Szigetre. Tulajdonképpen a mainstream nem nagyon fér be a Szigetre, vagyis inkább csak paródia- vagy megengedem-alapon. A Sziget egy magánbuli, és ide azt hívjuk el, akit szeretünk.
Hogyan működik nálatok a Sziámiban a minőségellenőrzés?
– Mitől jó vagy rossz valami – ez egy sikamlós kérdés. Kafka azt írja a naplójában válaszként arra, hogy kérdezték tőle, honnan tudja, hogy most egy jó novellát írt, hogy tudja, a novella onnantól fogva jó, hogy a világ készen van: tehát abba még belerakni valamit, az egy nagyon necces dolog.
Ti nagyon régóta dolgoztok, a magyar alter-történetből ti vagytok az egyedüliek, akik folyamatosan jelen vannak. Hogyan érzékelitek, mennyire ismernek titeket minálunk?
– Bennem persze volt egy ilyen, hogy ki a fene tudja, hogy mi egyáltalán vagyunk. Itt nem voltunk terjesztve, tehát nem ismernek, vagyis majd most bemutatkozunk. Közben meg egy csomó ember odajött hozzám, és elkezdték mondani, hogy mit szeretnének hallani. Huszonnégy éve zenélek, már URH előtt is volt egy zenekarom. A Félszigeten a programunk: URH, Kontroll Csoport, Sziámi. Ennek a történetnek valójában nincsenek dokumentumai – csak mostanában adtak ki pár lemezt.
Hajnóczy Csabának a 90-es évek elején volt egy éjszakai műsora a rádióban, a Kontroll Csoport és utódzenekarai címmel. Azt azért szerintem elég sokan hallgattuk.
– Ez igaz, de az is késéssel történt. Amikor előtte Pesten másolgatták az URH-lemezeket, úgy négy-öt évig, azt nem tudom, hogy ide hogyan jutott el.
Igaz, szerintem mi főleg azóta eszméltünk rátok, miután a Bahia elkezdett kiadni benneteket.
– Ugyanakkor állítólag az Ismeretlen katona vezetett itt egy slágerlistát. De nem ez az érdekes, hanem az, hogy különböző korosztályból szólítottak meg emberek, aztán kérnek számokat, és én azt válaszolom: te, mi már nem játsszuk ezt. Amit kérsz, az már egy huszonegz éves szám. Erre ő azt mondja: most kaptam meg.
Ez az idősíkok elcsúszása, mintha Stingtől állandóan Police-ot kérnének. Persze mi úgy jöttünk, hogy van aki tudja, mi az az URH meg a Kontroll, de a többségnek most kell bemutatkozunk.
Beszélj arról, milyenek voltak az első marosvásárhelyi benyomásaid.
– Mint egy nagyon hülye magyarországi turistának. Totál össze vagyok zavarodva. Voltam már itt, de úgy hogy emberekkel leülhessek nyugodtan beszélgetni, még soha. Amúgy sok erdélyi barátom van Pesten, és azt hiszem, ők nem abban az állapotban vannak, ami "a normálisabb" fiatalokra jellemző, hanem abban, amiben én voltam, vagyok.
Bármilyen furcsa, de én nagyon nagy súllyal a Tamási Áronon, a Nyírőn, a Wass Alberten nőttem fel, és érzelmileg nagyon ide vagyok hangolva. Úgy érzem, hogy itt most abban az állapotban vannak a fiatalok, amilyenben nálunk akkor voltak, amikor a Szigetet kezdtük – nem véletlenül azt a szlogent találtam ki a Szigetnek, hogy Kell egy hét együttlét, vagyis hogy hagyjuk már békén az embereket, ne akarjunk tőlük semmit, beszélgessünk, de ne legyenek itt eszmék, ideológiák.
Akikkel beszélgettem, azt mondták, hogy essek már le, nincs igazából ez a magyar-román ellentét, amiket a mostani magyar politikai ellenzék használni akar, hogy szavazatokat gyűjtsön. A politika felhasználja az erdélyi lelkiállapotokat és ettől minden normális ember viszolyog. De emellett valamilyen érzelmi állásfoglalás mindenkiben történik.
És mi a te érzelmi állásfoglalásod?
– Ahogy egyenként megismertem erdélyi embereket, azt tapasztaltam, hogy sokkal tisztább, összeszedettebb állapotban voltak, mint mondjuk a pestiek. Ezt nem bántásból mondom, ott is megtalálom, de ott keresni kell lámpással.
Innen, akik átjöttek, egytől egyig úgy éreztem, hogy olyan emberek, akik fölfelé élnek nem egy ilyen vízszintes szar történetet, hanem valahogy magasztosabb az egész. Persze lehet, hogy ez az Erdély-kép is összetört, csak mi szeretnénk így látni, miközben keresünk valami tisztább dolgot.
Követed a politikai történéseket?
– Nem vagyok valami nagy újságolvasó meg tévénéző, de körülbelül tudom, hogy mi történik. Próbálom megérteni, megérezni, hogy azok az emberek, akik itt élnek és körülbelül úgy gondolkodnak, mint én, hogyan foglalnának állást. És azt tapasztaltam, hogy teljesen mellélőttem.
Egy alkalommal bekapcsoltam a rádiót, Patrubány Miklós beszélt a kettős állampolgárságról, aminek volt számomra egy elfogadható, tiszta logikája, amivel akkor azonosulni tudtam. Az érvrendszerére nem tudtam nagyon komoly ellenérveket mondani, nagyon rokonszenves volt.
És most állatira örülök, amikor eljövök és azt hallom, hogy nincs gond, ezek az emberek elvannak itt egymással, a hülyék pedig teljesen hülyék, függetlenül a nemzeti hovatartozástól, és mindjárt ti is beléptek az EU-ba, és ez egy egész más helyzet. Örülök, hogy ezt hallom, mert éreztem, hogy nem értem az egészet. Most abban az állapotban vannak a fejek, hogy mindenki hagyja őket békén a nagypolitikával.
Beszéljünk a TV Szigetről, amit az MTV2-n mi is látunk. Azért kicsit más, mint az előtte sugárzott vagy az utána jövő műsorok.
– A magyar televíziózásban nehéz egy olyan műsort találni, amely normálisan szól ahhoz a közönséghez, amit mi a fesztiváljainkkal megszólítunk. Egyébként nem mi voltunk az ötlettel, hanem jöttek hozzánk olyan tévések, akik a jól ismert okok miatt nagyon rosszul érezték magukat a kereskedelmi tévézésben, vagy nem találták meg a helyüket a közszolgálatiban. A TV Szigetben megpróbáljuk az alter-kultúrát úgy bevinni, hogy egy szélesebb nézőrétek számára váljon érthetővé.
Elégedett vagy a projekttel?
– Talán az utolsó egy hónap az, ami kitisztult és elfogadható. Nekem különösen nehéz értékelni, mert az első két hónapban beszálltam műsorvezetőnek, hogy belülről lássam az egészet. Úgy volt, hogy amíg feláll a szerkezet, addig Gerendai Karcsi (a Sziget főszervezője, szerk. megj.) viszi, én besegítek, aztán átveszem.
Most hogy átvettem, most kezdem kicsit kívülről látni. Az AGB mérése, azon a szinten, ahol mi vagyunk nem releváns, tehát nem tudjuk felmérni, mennyit nőtt a nézettségünk. A sajtó jelzése pedig megint nem releváns, vannak, akik lelkendeznek, van aki objektíven ismerteti, de még tartózkodó, a finnyás, de számunkra fontos sajtó pedig fanyalogva biztat – újabban nincsenek jelzések, mert már jó ideje elindultunk.
Meddig fut a műsor?
– A Sziget végéig, aztán leáll. Fontos feedback, hogy a Magyar Televízió, amely félve fogadta be, azóta lelkes lett és azon az állásponton van, hogy erre a műsorra szükség van. Amikor legutóbb leültünk a tévé vezetésével, még a legfanyalgóbbak is azt mondták, hogy az utolsó időben ez a dolog megállt a lábán, és mindenki azt akarta, hogy ősztől menjen tovább.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását