Chumbawamba: életképekkel pukkasztják a polgárt
Balázsi-Pál Előd
2004. július 30. 18:12, utolsó frissítés: 18:12
Show-elemekkel gazdagon spékelt koncerttel robbantott a Félsziget nemzetközi sztárja. A Chumbawamba csütörtöki koncertjén Funart és Tőkést is felültette a #b#nemkívánatos#/b# közéleti személyiségek zuhanó repülőgépére.
A nyolctagú, popzenét játszó punkegyüttes – amely húszéves története során a zenei színtér valódi kuriózumává vált – a hazai fesztiválélet első nemzetközi sztárjaként érkezett Marosváráshelyre. A Tankcsapda és a Zdob si Zdub koncertje közé ékelt fellépésük anarchista átöltözőshow volt a javából, amely során senkivel sem felejtettek el ironizálni.
"– Ma este nem akusztikus koncertet adunk, hanem showt mutatunk be, amelyet élvezet nézni. Sok együttes, bár jó a zenéje, unalmas a színpadon, mi ezt próbáljuk elkerülni az előadásunkkal. Műsorunk azonban a közönség reakcióitól is függ. Ha ti jól érzitek magatokat, mi is jól érezzük magunkat" – mondták a koncert előtti sajtótájékoztatón.
Ez az ironikus (és néha önironikus) hangvétel
a Chumbáék erőssége, s ez nem csak dalszövegeiket és öltözéküket jellemzi, hanem zenéjüket: popsztárokról szóló dalukat a Backstreet Boys egyik megaslágerének refrénjével zárták, később pedig a The Verve Bittersweet Symphony és a Black Eyed Peas Shut Up című szerzeményei is felbukkantak.
A koncertet egyik legismertebb dalukkal, a She’s Got All the Friends That Money Can’t Buy-jal kezdték, s a hétezres tömeg egyből ujjongani kezdett. Az alaphangulatot megteremtették, s ezután jöhettek a kevésbé ismert, de ugyanannyira jó dalok, amelyeket a két frontember, Danbert és Dunst felváltva vezettek elő. Ők és Alice legalább ötször öltöztek át a show alatt, az
I’m with Stupid című,
popsztár-ellenes dalban például Dunst a dal címét zakóján viselte, egy balra mutató kéz társaságában, tőle balra Alice pedig egy Stupid feliratú ruhácskában parodizálta Britney Spearst.
Az anarchista zenekarok többségével ellentétben a Chumbawamba fellépései pontosan megkoreografáltak, az öregedő showmanek még néhány tánclépést is lejtenek a színpadon. Danbert a Cocktail című számban meg is kevert egy koktélt, majd a kész művet átnyújtotta az egyik rajongónak. A legnagyobb siker természetesen a Tubthumping volt, amelyet mint ősi, az ivászatról szóló angol népdalt vezettek fel.
Anarchista attitűdjüket nem rejtették véka alá: egyik daluk alatt ezernél több nézőt vettek rá, hogy hangosan búcsúzkodjon a zuhanó repülőgépen utazó olyan "közellenségektől", mint George Bush, Tony Blair, Gheorghe Funar és Tőkés László. Említést érdemel az a capella előadott Homophobia és a The Day the Nazi Died is.
A leglátványosabbra és
legpolgárpukkasztóbbra a Big Mouth (Strikes Again) sikerült: az egyház bigottságára rámutató dalt Danbert papi ruhában prédikálta végig, majd Alice is berobbant, apácaszerelésben, cigarettával és whiskyvel, amellyel a dal végén megitatta az első sorban állókat. Ez azonban már a fentieknek is sok volt: eleredt az eső, s bár a ráadásként elhangzó We Don’t Go to God’s House Anymore Ughh! Your Ugly Houses! kombót még nem mosta el, az estet záró Zdob si Zdub-koncert kezdetére woodstocki sárrengeteg fogadta a salakpályán tombolókat.
A koncertet megelőző sajtótájékoztató döcögősen indult, s nagyon félő volt, hogy hamarosan kudarcba is fullad: a terembe begyűlt harminc sajtós döntő többsége ugyanis nemhogy a Chumbáról, de még az angol nyelvről sem tudhatott sokat.
Boff-ot, Alice-t és Jude-t bemelegítésként az első romániai benyomásaikról kérdeztük. A Bukarestből érkező együttes érintetlennek, zöldnek írta le az országot, és külön kiemelték, hogy nincs tele üzletekkel, bevásárlóközpontokkal. Boff elmondta: természetesen ismernek néhány epizódot az ország történelméből, de a kilencvenes évek eleje óta nem lehet semmit hallani róla a médiában.
Kelet-Európa
– Annak ellenére, hogy nagyon angol együttes vagyunk – elvégre Angliából származunk – mindig megpróbáltunk részesei lenni annak, ami a világ más tájain történik. Nem olyanok vagyunk, mint az Oasis, akik egy rock-n-roll burokban élnek. Szeretünk olyan helyekre járni, mint Lengyelország, Magyarország, és most már Románia, ahol nem annyira egyszerű ez a rock-n-roll dolog.
A nyolcvanas évek óta játszunk Kelet-Európában, és mindig érdekeltek az itteni zenei hatások, amelyeket beépítettünk a zenénkbe, és írtunk dalokat a helyekről is, ahol megfordultunk. Legutóbbi albumunkon a világ minden olyan tájáról használtunk zenei hatásokat, ahol valaha is megfordultunk. Útban Vásárhely fele megálltunk egy kávézónál, és vettünk néhány román népzenét tartalmazó lemezt, így előfordulhat, hogy következő albumunkon román hatásokat is felfedezhettek.
Amerika-ellenesség
– Nem igaz, hogy utálnánk Amerikát. George Bush nem egyenlő Amerikával. Mi szeretjük Amerikát, viszont a Bush-rezsim az amerikai rendszer szimbóluma. Amerika nem homogén, az államokat átutazva olyan, mintha külön országokban járnánk. Dallas nem olyan, mint San Francisco. Ugyanakkor Amerika terjeszkedik, azt mondja, a jólétet és demokráciát terjeszti, de közben emberek életét veszi el.
– Szeretem Amerikát, de nem szeretném, ha a városom amerikaivá válna – teszi hozzá Boff. Pedig ez történik, nagy bevásárlóközponttá kezdett változni, Gappel, McDonaldsszel és Starbucksszal. Az emberek úgy gondolják, ez nagyszerű, de gyakorlatilag ugyanazt kapják, mint bárhol Amerikában. Ha elutazom valahova, akkor az ország ételeit akarom megkóstolni, nem azt, amit bármelyik amerikai utcasarkon megkaphatok.
Politika
Kérdésünkre, hogy miért érzik szükségesnek a politizáló hozzáállást, amely még akkor is jelen van, ha népdalokat (forradalmi dalokat) énekelnek, Jude azt válaszolta,személyes történeteken keresztül beszélnek a világ gondjairól, mutatnak rá a visszásságokra.
– Valóban politizáló együttes vagyunk, de nem abban az értelemben, hogy felállunk, és kijelentjük: így kellene élned, ezt kellene tenned, a kapitalizmus rossz, a kommunizmus jó, satöbbi. Mi életképeket mesélünk, a mindennapi politikáról beszélünk, mert ez az, ami mindenkit érdekel. Azért fontos erről beszélni, mert mindannyian egyformák vagyunk: megpróbálunk emberként élni.
Számunkra a legerősebb, leghatásosabb rock-n-roll történelmileg mindig a rendszerellenes zene volt, Elvistől a Rolling Stones-ig, a Sex Pistolstól a Clashig és a Public Enemy-ig. Ez az a zene, amit mindig is szerettünk, amit játszani akarunk, nem a kellemes középutat járjuk.
Itt nem állandósult manifesztumról, hanem hozzáállásról van szó. Az én kedvenceimnél nem az a fontos, mit mondanak, hanem hogy hogyan mondják, hogyan használják a zenét üzenetük átadására. Ezért szeretem Patti Smith-t: egyszerűen felállt, és anélkül, hogy a karrierjét féltené, elmondta: nem támogatja a háborút. Nem a karrier a fontos, hanem az, hogy megtegyünk bizonyos dolgokat, mert meg kell tennünk azokat.
Gyakran mi sem értünk mindenben egyet,
de nem is ez a fontos. Az a jó, hogy tudunk ellenkező véleményen lenni úgy, hogy közben továbblépünk. Nagyon sokan utálnak bennünket, de még ők is elismerik, hogy másak vagyunk, nem olyanok, mint a többi ötszáz együttes.
Nem gyakran látni shemale-eket a színpadon, furcsa jelmezekbe öltözött alakokat. A rock-n-roll nagy része hülyítés, elég Little Richardra nézni: elbűvölő, hogyan tudott teljes mivoltával felkészülni arra, hogy hülyét csináljon magából. Mi ötletekről, eszmékről beszélünk a színpadon a magunk sajátosan komoly módján.
Nem fontos, hogy minek nevezzük magunkat. Anarchisták vagyunk, de hát vannak olyan anarchisták is, akik jóval konzervatívabbak, mint a konzervatív kormány. Nem fontos a megnevezés, csak a viselkedés számít. A punkról beszélve különbséget kell tennünk punk attitűd és punk-rock zene között. Viselkedésünkben punkok vagyunk, viszont a zene, amit csinálunk, egy csomó dolog összekeveréséből születik.
– Két hete egy angliai punkfesztiválon léptünk fel
– mesél konkrét példát Boff – ahol a punk nagy öregjei zenéltek, és közönség nagy része igazi punk volt, bőrdzsekivel, festett irokézzel, biztosítótűvel. Mi meg akusztikus gitáron játszottunk, és acapellát énekeltünk. Mivel egyáltalán nem illettünk a képbe, kissé aggódtunk a fellépés előtt, de mindenképpen meg akartuk csinálni, mert számunkra ez a punk: egy punkfesztiválon tradicionális folkzenét énekelni hangszeres kíséret nélkül.
Ez kihívás, és a punk nem egy stílus, hanem egy attitűd kellene legyen. Végül nagy sikerünk volt, az emberek rájöttek, hogy nekünk más a szemléletünk arról, hogy mi is a punk: ez lehet négy gitározó ordibáló zenéje, de lehet egy népdal is, amely a Blair-kormány megdöntéséről vagy a háborúellenességről szól. Nagyon jó dolognak tartom, hogy az internetnek köszönhetően
letölthetőek a dalaink.
Nemrég egy újvidéki fesztiválon zenéltünk, és ott csupán két üzletben kapható a zenénk, nagyon borsos áron, de a koncerten többezren voltak, és többségük ismerte a dalszövegeinket. Ez jól van így, mert amúgy sem gazdagodnánk meg abból, hogy eladunk néhány cédét Romániában. Visszataszító, hogy a multimilliomos amerikai popsztárok, mint Madonna, Eminem vagy a Metallica, úgy gondolják, rossz, ha az emberek ingyen megszerzik a zenéjüket.
Nyugat-Európában mindenhonnan ugyanaz a zene folyik, és attól, hogy az MTV csomó videóklippet sugároz, az emberek úgy érzik: széles a választék. De ez nem igaz, mert az MTV néhány embere az, aki eldönti, mit sugároznak, és mit nem, és emiatt nincs igazi választási lehetőség.
A komoly üzenetek nem juthatnak el a közönséghez, mindenhol a fiúbandákat és emineméket nyomatják. Mindenhonnan a szexista megközelítés folyik, és szomorú, hogy a nyugaton promovált fekete zenének már semmi köze sincs a blues és dzsessz gyökereikhez. Szomorú, hogy ilyen szeméttel töltik meg az emberek fejét.
Ezek után jó érzés olyan helyekre jönni,
ahol a népi kultúra még hatással van a könnyűzenére. Hajnalban például láttam egy 65 év körüli, vicces népviseletbe öltözött nénit énekelni a tévében, és ez a teljesen ellen-mtv hatás lenyűgözött. Ez a folk-örökség még Angliában is él, és mi megpróbáljuk életben tartani azzal, hogy beépítjük popzenénkbe.
Boffal a sajtótájékoztató után még váltottunk néhány szót az együttesről. Számára az elmúlt 20 év legkellemesebb élménye az első lengyelországi koncertjük volt (1989), ekkor érezte át ugyanis, hogy mennyire szerencsés, hogy ezt csinálhatja, ebből él.
"– Angliában nem nagy ügy egy együttesben játszani, de ha már külföldön is ismernek, az nagy szó" – idézi fel akkori gondolatait. A legkellemetlenebbnek viszont az utazással eltöltött sok órát tartja. Azt a periódust, amikor a Tubthumper album sikerének köszönhetően hirtelen világsztárokká váltak, viccesnek értékeli. Mi soha nem foglalkoztunk a népszerűséggel, furcsának tűnt, hogy egyszercsak mindenki minket hallgat – mondja Boff.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
