2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Alternatív munkacsoportokban teszteltük a miccset

S.R., G.G. 2004. június 21. 17:18, utolsó frissítés: 17:11

#b#Miccset sütni#/b# elméletileg bárki tud, viszont elég kevesen fedezték föl eddig a benne rejlő művészi lehetőségeket. Megpróbáltunk kis kreativitást vinni a romániaiak kedvenc nyári kajájába.





Hogy kompetitív szellemet is vigyünk a miccssütés hagyományába, a szerkesztőséget nemek szerint két csoportba osztottuk. Elsőként a fiúk foglalták el a konyhát.

Ha hárman akartok egyszerre miccset sütni jó, ha előbb egy szál cigaretta mellett nyugodtan megbeszélitek a tervet – számoltak be élményeikről. Nem érdemes kapkodni, sietni, hiszen a profi miccsütő tudja, a végeredmény nem igazán számít, inkább a folyamatot kell kiélvezni.



Jó, ha előzőleg beszerzed az alapanyagokat és kellékeket – miccsmassza, olaj, rács vagy tepsi – de ha elmulasztottad az sem baj, szinte mindegyik éjjel-nappaliban megvásárolhatod őket. A massza kiolvasztására is szánni kell időt, a jeges miccs nehezen formázható és balesetveszélyes is.



Ha minden megvan, akkor már csak a tüzet kell meggyújtani, és beállítani a lángot a megfelelő erősségre.

Ha semmi ötleted sincs, akkor csinálj egy mosolygós pofát, kerek sütőben biztosan jól fog kinézni, és ettől annyira felpörögsz, hogy már le sem tudod majd állítani magad.



A szmájli pofa azért is javallott, mert rendkívül interaktív, sütés közben folyamatosan változtatja arcformáját. Ha ez összejött, akkor lehet bonyolultabb dolgokkal is kísérletezni. Közben figyelni kell arra, hogy a szellőzés miatt mindig egy ablak nyitva legyen, de erre egy kis idő, és hosszas oxigénhiányos állapot után magadtól is rájössz.



A bonyolultabb dolgok kivitelezéséhez a megfelelő eszközöket is elő kell teremteni. Mi egy műanyagzacskóval próbálkoztunk, aminek az egyik csücskét levágtuk. Előnye, hogy nem koszolod össze a kezed, és így megspórolhatod a kályha és a vízcsap közti rohangálással eltöltött időt.



Néha jó kóstolgatni is. Ha úgy érzed, hogy még kissé nyers az eredmény, nyugodtan visszadobhatod az olajba. És ha már végképp nincs semmi ötleted, akkor egyszerűen sodord össze a húst apró rudacskákká és dobáld be a sütőbe, vagy szólj a lányoknak, hogy ők jönnek.

A női osztag méltatlan körülmények között kezdte meg munkáját, miután a fiúk égett szagokkal és koszos edényekkel árasztották el a konyhahelyiséget. Ez a sütés is zárt ajtók mögött zajlott, hogy a nehéz illatokat és a kíváncsi, egyúttal okoskodó tekinteteket ki lehessen szűrni.



Minden kezdet nehéz, főleg ha állandóan fröcsköl az olaj, és veszélybe sodorja a szakácsok testi épségét, és mert a közhiedelemmel ellentétben a nők nem fakanállal a kézben és miccssütő tudománnyal jönnek a világra.



Az utálósabb természetűeket és vegetáriánusokat kérjük, nézzenek félre egy kis időre. Igen, ennek a tevékenységnek is megvannak a maga gusztustalan oldalai. De hát a miccs sikere soha nem szépségében rejlett.



A képzőművészetben jártassak könnyen ráismerhetnek Brancusi végtelen oszlopára. Elkészítéséhez nem kell más, mint hat rombusz, illetve fél rombusz alakú miccsdarabka, némi fantázia, és egy kéz, amely állandóan függőleges helyzetben tartja a zsírtól fénylő alkotmányt.



A mioritikus táj ihlette kompozíció ezen kívül még számos érdekes, esetenként mitikus dimenziójú élőlényeket tartalmazott. A pásztornemzetséget szimbolizáló Bárányka mögött drakulai örökséggel dicsekedő ördögszerű lény vigyorgott. A zöld szőlőlevél csak tovább gazdagította az amúgy is rusztikus környezetet.



Az éppen javában zajló helyhatósági választások sem maradhattak visszhang nélkül, sárga tányérunkon micccs-Macira lehetett leadni az igenlő (DA), vagy elutasító (NU) szavazatokat.

A két munkacsoport közötti talán legszembetűnőbb különbség, hogy míg a fiúk a folyamatra magára koncentráltak, és a kiagyalt formákat egyszerűen nem tudták kivenni a serpenyőből, addig a pragmatikus lányok tudták: csak a végeredmény számít.

A gyomorforgató körülmények és a kiélezett versengés ellenére a két csapat egyetértésben és jóízűen fogyasztotta el munkájuk gyümölcsét. A díjakról pedig döntsenek az olvasók!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS