2,4 millió dollárral csapott be romániai tévénézőket egy magyar trió
Szin Péter 2004. március 30. 16:04, utolsó frissítés: 16:04Három tévéadón futtatott öt betelefonálós nyereményjátékot egy váradi és egy magyarországi üzletember. Profitjuk 4,6 millió dollárra rúg – a gond az, hogy az emeltdíjas hívásért fizetők #b#csak#/b# töredéke kapott egyáltalán játékjogot.
Az ügy már a Legfelsőbb Bíróság elé került
Egy magyarországi, egy nagyváradi és egy ausztráliai magyar vállalkozó alapította meg Romániában azt a Telemedia nevű céget, amely három televízióadón futtatott csalárd módon lebonyolított telefonos játékokat. A ügyről összeállított nyomozati dossziét már a Legfelsőbb Bíróság (ICCJ) vizsgálja, mivel a hármas az államkasszát is megrövidítette 23 milliárd lejjel (körülbelül 690 ezer dollárral).
Az elsődleges kárvallottak azonban azok a nézők, akik a Prima TV, az Antena 1 és a Bukarest 1 (B1) tévéadó műsorára tűzött Telemedia-játékokban részt vettek. A műsorok lényege az volt, hogy a vállalkozás által felajánlott nyereménytárgyakra és pénzdíjakra lehetett telefonon keresztül pályázni. A magyarországi illetőségű Törőcsik Jenő, a nagyváradi Tóth Andor Mihály és az ausztrál Thomas Antalfy tulajdonában levő vállalkozás a hatóságok szerint 154 milliárd lejes nyereségre tett szert.
A pénz egy részét Svájcba menekítették
A mintegy 4,6 millió dollárnyi profitból nevük elhallgatását kérő, hivatalos források szerint 1,58 milliót már átutalt egy svájci bankszámlára a trió. Díjakra ellenben az adatok szerint csupán 177 ezer dollárnyit fizetett ki a vállalkozás.
További gubanc, hogy a szerencsejátékok lebonyolításának engedélyezésére külön felhatalmazást kellett volna igényelni a szakhatóságtól, de ezt a vállalkozás elmulasztotta. A trió három játéksorozatot futtatott: a Milliós percek és az Est nyereménye címűeket a Prima TV sugározta, az Antena 1-en a – kissé vérszegény fantáziával elkeresztelt – Nyerő tárcsahang, valamint a Játéktop és az Út a pénz felé a B1 tévéadón.
Az emeltdíjas hívásokkal éltek vissza
A vállalkozás arra biztatta a nézőket, küldjenek emeltdíjas SMS-üzeneteket két megadott telefonszámra, illetve hívjanak fel egy szintén emeltdíjas RomTelecom-számot. A vizsgálat során kiderül, a rendszer általában véve csak minden 30-ik játékost regisztrált, noha mindnyájan kifizették az emeltdíjas telefonbeszélgetést.
A fennmaradó hívásokat a cég telefonhálózata nem fogadta, illetve egy robothang arra kérte fel a hívó felet, adja meg személyes adatait a szervezőknek – de mindez kamufogás volt, a nézők többsége eleve nem juthatott túl még az előválogatáson sem.
A játék úgy zajlott, hogy számítógép sorsolta ki a telefonálók közül azokat, akik jogosultak voltak válaszolni a műsor elején feltett kérdésre. Akik helyesen feleltek, egységes pénzdíjat kaptak, és továbbléphettek a második körbe. Itt már nagyobbak voltak a tétek, és az összegek is váltakoztak. Nyerni az tudott, aki egy dzsókerkockára bukkant, vagy eltalálta a pénzt rejtő elforgatható dobozokat.
Öt hónapig működött az átrázás
Csak az emeltdíjas hívások révén a Telemedia 2003 augusztusa és decembere között körülbelül 81,2 milliárd lejt (mintegy 2,4 millió dollárt) inkasszált. Az előzetes becslések szerint a trió több ezer nézőt csapott be – de a cég maga a versenyszabályzatban jóelőre szinte minden felelősséget elhárított.
Az ügyre úgy derült fény, hogy több néző rájött: a játék tulajdonképpen csalás, és feljelentést tettek. A vállalkozás dolgainak a pénzügyőrség (ANAF) nyomozói jártak utána, így került vádemelési javaslattal a dosszié az ICCJ elé. A pénzügyőrök elmondása szerint a Telemedia képviselői szóban arról igyekeztek a hatóságot meggyőzni, hogy az esetért tulajdonképpen a RomTelecom felelős, mert nem rendelkezik elegendő számú telefonvonallal ahhoz, hogy az összes hívást a játékszervezőkhöz irányítsa.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását