Egy klónozott gyermek kényelmetlen kérdései
Gozner Gertrud 2004. január 21. 17:34, utolsó frissítés: 17:22Nemcsak tudósokat bőszítette fel a szombati bejelentés, miszerint beültették az #b#első emberi klónt#/b# egy 32 éves nő méhébe. Vajon hogyan fogjuk megválaszolni a felcseperedő klón kínos kérdéseit, mikor származására lesz kíváncsi?
Csekély az esélye annak, hogy egészséges gyermek születik a kísérletből - állítják a szakértők. De ha mégis világra jön ez a csecsemő, egy idő után – mint minden gyermek – kényelmetlen kérdéseket fog feltenni a származásával kapcsolatban. Vajon miféle válaszokat kaphat majd rájuk? – tette fel a kérdést a BBC.
Anyu, hogyan születik a gyerek?
Egy klónozott gyereknél megtehetjük, hogy anélkül beszélhetünk a származásáról, hogy a nemi szervek szóba jönnének, ami jelentősen megkönnyítheti a szemérmes szülők dolgát. Másrészt a klónozás bonyolult folyamatát igen nehéz felfogni: az elmélet szerint a kivett petesejtbe egy másik sejt genetikai anyagát ültetik bele (jelen esetben egy férfi bőrsejtje került a klónba).
A sejtdonor lehet akár férfi, akár nő is. Ezután elektromos áramot vezetnek a sejtbe, hogy beinduljon az osztódási folyamat. A felnőttek között is vannak, akik nehezen értik meg ezt a folyamatot. Úgy elmesélni egy gyermeknek, hogy ne gondolja magát szörnyszülöttnek, igencsak kényes feladat.
Miért nem hasonlítok egyáltalán az apukámra?
A gyerekek elég hamar rájönnek, hogy az utódok a családtagoktól bizonyos külső tulajdonságokat örökölnek. Azonban a béranyaság és a spermabankok elterjedésével a szülőknek meg kell találniuk a módját, hogyan lehet ezeket a bonyolult helyzeteket megmagyarázni majd a kíváncsiskodó gyermeknek. Az is lehetséges, hogy az adományozott genetikai anyag ugyanattól a nőtől származik, mint a petesejt – de az is előfordulhat, hogy a család egy másik tagjából vettek sejtmintát. Mindez további bonyodalmakat okoz.
Anyu, neked a nagyi az anyukád?
Attól a személytől, akit a gyermek a nagymamájának nevez, a petesejt vagy a genetikai anyag is származhat. Ez azt jelenti, hogy ő a gyermek biológiai szülője, még ha a lánya hordta is ki a magzatot. (Már volt rá példa, hogy a meddő asszony petesejtjét a nő édesanyjáéval helyettesítették.)
A petesejt-donor, a genetikai anyag-donor, a szülőanya vagy a nevelőszülő fogalmainak fölcserélhetősége különösen zavaróak lehetnek, és olyan bizarr helyzeteket eredményezhetnek, mint például amikor a gyermek saját apjának az apja (mert a klónozás során a nevelőapa apjának, a „nagyapának” a sejtjét használták fel).
Amikor annyi idős voltál, mint most én, te is ugyanezeket a dolgokat szeretted?
Egy tényező azonban már most tisztázott: még a klónozott embereknek is vannak egyéni tulajdonságai, ahogy az egypetéjű ikrek is különböző személyiséggel és ízléssel rendelkeznek. A személyiség kialakulásában a gének mellett a környezetnek és a nevelésnek, vagyis a szocializációnak is óriási szerepe van.
Én is megöregszem egyszer, mint a nagymama és a nagypapa?
Bizonytalanság övezi, hogy milyen idős is egy klón, amikor a világra jön. A kapott genetikai anyaggal együtt átveszi-e a kort is, például ha az újszülöttet egy 30 éves ember sejtjéből klónozták.
A klónozott embriók esetében nagy valószínűséggel lép fel fejlődési rendellenesség. Például Dolly bárány 247 terhesség után volt az egyetlen sikeres újszülött. Még ha meg is születik a gyermek, várható élettartamáról igencsak megoszlanak a kutatói vélemények.
Mikor terhes voltál, biztosan tudtad, hogy minden rendben lesz?
A tudomány mai állása szerint erre egyetlen anya sem adhat őszintén igenlő választ. Azok a klónozott állatok, amelyek meg is születtek, gyakran szenvedtek máj-, szív-, tüdő-, fej- és immunrendszer-problémákkal, valamint más, rejtett genetikai betegségek is előfordulhatnak. A klónozott magzattal való terhesség különösen veszélyes a gyermeknek, de az anya szervezetében is gondokat okozhat.
Az én létem ellenkezik a törvénnyel?
A klónozott gyermek személye nem törvénytelen, de az eljárás, amellyel egy ember klónozható, egy sor országban illegális. Ennek ellenére a világon számos hely létezik, ahol ez az eljárás nem ütközik semmiféle akadályba.
Az iskolában a többiek miért csúfolnak Frankensteinnak?
Az első klónozott ember – már ha kiderül a személyazonossága – kétségtelenül világszerte ismert híresség lesz. (a raeliánus szekta már bejelentette öt klón-bébi születését, viszont megtagadta, hogy bizonyítékokat szolgáltasson róluk, mert azok alapján úgymond azonosíthatók lennének a szülők).
Ha az emberi klónozás egyszer elismert eljárás lesz, és a klónozott gyermekekből világszám lesz a médiában, nincs semmi garancia rá, hogy a társadalom be is fogadja őket. Jelen pillanatban azonban semmi bizonyíték rá, hogy a kémcsőben fogant gyermekek bármiben is különböznének hagyományos módon fogant társaiktól.
Miért akartatok engem?
Ezt első pillantásra könnyen meg lehet válaszolni: annyira akarták őt, hogy egy doktor bácsihoz fordultak segítségért. Kicsit nehezebb megválaszolni a kérdést, ha a gyermek egészségével gondok támadnak.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását