Katolikus igen az óvszerre?
Gozner Gertrud 2004. január 14. 16:51, utolsó frissítés: 16:44Világszerte örömmel fogadták az AIDS-ellenes aktivisták egy vezető katolikus bíboros kijelentését, miszerint #b#szabad óvszert használni#/b#, ha az egyik fél HIV-pozitív. A merész egyházi vezetőt a pápa egyik lehetséges utódjaként tartják számon.
A legfontosabb, hogy ne ölj!
„Ha valaki HIV-pozitív, de a partnere mégis szeretkezni akar vele, nem kötelező megtennie” -- jelentette ki múlt szombaton Godfried Danneels, belga bíboros a holland televízió egyik műsorában. „De ha mégis megteszi – tette hozzá – kötelező óvszert viselnie. Máskülönben bűnt követ el.” A 70 éves bíboros úgy véli morális különbség van aközött, hogy az óvszert fogamzásgátlásra használjuk, vagy arra, hogy megelőzzük a halált.
Az egyházfő még a tízparancsolatból is idézett véleménye alátámasztásra. Daneels bíboros szerint az a legokosabb, ha a HIV-fertőzött személlyel teljesen elkerüljük a közelebbi testi kapcsolatot. De ha mégis sor kerül rá, az illetőnek óvszert kell viselnie, hogy betartsa a tízparancsolat hatodik kitételét, amely az ölésre vonatkozik.
Ugyanakkor figyelnie kell arra, hogy egy másik parancsolatot, ami a házasságtörésre vonatkozik, se szegjen meg – figyelmeztet a katolikus méltóság. Daneels még hozzátette, hogy önmagunk megvédése a betegségekkel vagy a halállal szemben megelőzésnek számít. Azonban morálisan már nem igazolható, ha az óvszert csupán csak azért használjuk, hogy csökkentsük a születések számát.
Egyházi reform készül?
Az ENSZ AIDS-ellenes szervezete, az UNAIDS a BBC-nek nyilatkozva elismerte, hogy a bíboros kijelentése „nagyon pozitív dolog”. „A hír, miszerint egy nagy tiszteletnek örvendő idős egyházfő – bizonyos határokon belül – el szeretné fogadtatni az óvszer használatát, és ezt a szentírás segítségével próbálja meg igazolni, mindenképp figyelemreméltó” – jelentette be a szervezet szóvivője.
Az UNAIDS munkatársa ezenkívül kifejtette, érdeklődéssel figyelik, hogy a továbbiakban milyen párbeszédek és viták alakulnak ki a nyilatkozat kapcsán a Római Katolikus Egyház berkeiben. Ugyanis a Vatikán elutasít minden mesterséges születésszabályozási módszert, beleértve az óvszert is - az AIDS-ellenes aktivisták nem kis bosszúságára. Ezen szervezetek szerint ez a merev álláspont is hozzájárul a betegség ellenőrizhetetlen terjedéséhez.
A brit székhelyű, AIDS-betegeket és HIV-fertőzötteket támogató Terence Higgins Alap szintén üdvözölte a bíboros bejelentését. ”Teljes mértékben támogatjuk a bíboros véleményét – nyilatkozta a szóvivőjük, – mert az élet megőrzése sokkal fontosabb, mint az egyház szabályainak a megőrzése. Az önmegtartóztatás sokak számára nem egy elfogadható választás.
Az ügy érdekességét fokozza, hogy a szóban forgó bíborost mint II. János Pál pápa egyik lehetséges utódját emlegetik.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását