Komore-szigeteki államcsíny, román zsoldosokkal
S. Z. 2003. december 16. 16:03, utolsó frissítés: 15:57Három román ex-idegenlégiós zsoldos meghalt, egy fogságba esett, amikor #b#államcsíny#/b# elkövetésében segédkeztek a Komore-szigeteken. Történt mindez 2001. decemberében – hivatalosan azóta is hallgatnak az ügyről.
Idegenlégiós jelvények és néhány civil ruhadarab – ennyit küldött el a Jászvásáron élő családnak Stefan Mihailescu francia barátnője. Miután Mihailescu öt évig szolgált a francia idegenlégió ejtőernyős alakulatában, egy szigorúan titkos küldetés végrehajtására bérelték fel.
Egy zsoldos-kommandó tagjaként a Komore-szigeteken (iszlám köztársaság, félúton Madagaszkár és Kelet-Afrika partja között) kellett volna államcsínyt végrehajtania. Hírügynökségi jelentések szerint a 32 éves katonát 2001. december 19-én, közvetlenül a partraszállás után lőtték le, bár erről hivatalos értesítés mind a mai napig nem érkezett.
Eredmény: hat kommandós halott, egy fogságban
2001. december elején érkezett a csapat Moheli-be, egy Komore-szigeteki városba, ahol feltételezhetően felmérték a terepet, illetve üzemanyagot vásároltak az akcióhoz. A zsoldosok beutazáskor hamis papírokkal CIA-ügynökként igazolták magukat, akik Oszama bin Laden-nel kapcsolatban álló terrorista sejtek után kutatnak.
Azonban Mihailescu (fedőnevén Daemon), Nicolae Boncu (Walch), Sorin-Daniel Pop (Steven) és három francia zsoldos már az akció kezdetekor megszívta. Egyik társuk, Constantin Pintoiu (Dixon) megsebesült és fogságba esett, a többieknek sikerült meglépniük. Pintoiut éppen az a Azali Asoummani elnök vezette kormány fogja elítélni idegen országok belügyeibe való beavatkozásért, amelyet likvidálniuk kellett volna.
A csapat – mely kizárólag ex-idegenlégiósokból állt – saját zsebre dolgozott: állítólag a sziget volt belügyminisztere, Achirafi Said Hachim bérelte fel őket, remélvén, hogy így megkaparinthatja a hatalmat. Azonban a kósza mende-mondákon kívül semmi biztosat nem tudni az ügyről.
Elemzők szerint a 2001. december 18-19.-i akciónak köze lehetett a december 23.-ra kiírt népszavazáshoz, amikor a Komore-szigetek új alkotmányát kellett volna elfogadni. Mindazonáltal egyetlen ország sem vállal felelősséget az ügyért: az Egyesült Államok azt sugallta, hogy Franciaországot kell felelősségre vonni, a francia fél viszont azzal érvel, hogy a zsoldosok akkor már nem szolgáltak az Idegenlégióban. Az orosz sajtó szerint az államcsíny-kísérletet teljes egészében az Egyesült Államok tervezte és finanszírozta.
"Így megy ez..."
Anyja elmondása szerint Mihailescu nagyon gyáva gyerek volt. Kamaszkorában azonban karatézni kezdett, majd a Katonai Akadémiára felvételizett – sikertelenül. Miután a sorkatonaként csendőrként szolgált és néhány évig egy őrző-védő cégnél dolgozott, 1992-ben illegálisan elhagyta az országot, és beiratkozott az Idegenlégióba. Öt éven keresztül harcolt Afrikában, Dél-Amerikában, illetve Franciaország csendes-óceáni érdekeltségein.
Elena Mihailescu visszaemlékezései szerint fia kivette a részét a jugoszláviai mészárlásokban is. "A fiam előtt szolgáló idegenlégiósoknak nem volt szabad lőniük, így megtizedelték őket. A később jövők – köztük a fiam is – bosszút álltak ártatlanul meghalt bajtársaikért. Így megy ez, az ilyen kegyetlenkedések miatt olyan hírhedt a légió" – meséli az asszony az Evenimentul Zile napilap munkatársának.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását