2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

“A színészek lehetetlen dolgokat követelnek”

tudósító:Sipos Zoltán 2003. december 05. 19:32, utolsó frissítés: 19:24

A színházakban igenis van diszkrimináció. Az előadóművészeket művészi teljesítményük alapján kellene fizetni, a szerződések időtartamát pedig minél inkább le kellene csökkenteni – hangzott el a készülő #b#színház-törvénnyel#/b# kapcsolatos beszélgetésen.






A színház-törvényről vitatkoztak ma Kolozsváron az előadóművészeti intézmények igazgatói. Mint Márton Árpád RMDSZ-képviselő elmondta, eddig az általános jellegű törvények (például a munka törvénykönyve) alapján működtek, de lévén a színházak működése specifikus, szükség lenne - kizárólag ezen intézmények működését szabályozó - egységes jogi normára.



A vitán résztvevő igazgatók láthatóan leginkább azt nehezményezték, hogy a munka törvénykönyve szerint a próbaidő lejárta után végleges, nem meghatározott időszakra szóló szerződést kell kötni a színészekkel – ők azonban a minél rövidebb szerződési idő bevezetését szeretnék elérni. Nem tarthatunk éveken keresztül olyan színészeket, akikkel egyetlen rendező sem akar dolgozni – mondták, majd az is elhangzott, hogy lehetővé kellene tenni egy bizonyos szerepre való meghívását egy színésznek, anélkül, hogy azt meghatározatlan időre alkalmazni kelljen.


Fizetéskor nem lenne szempont a régiség

A résztvevők szerint nagyobb autonómiát kellene biztosítani pénzügyekben a menedzserek számára. Az ideális az lenne, ha a menedzser a szolgáltatott munka mennyisége és minősége alapján határozhatná meg a színész fizetését. Azonban, ha a munkaügyi, illetve pénzügyi bizottság ezt nem is hagyná jóvá, a jelenlegi fizetési kategóriákat akkor is módosítani kell: a régiség az előadóművészetekben nem szabad szempont legyen – mondták.

Ugyanakkor nincsen világosan szabályozva azon tagozatok státusza, melyek egy több tagozattal rendelkező intézményben működnek: a javasolt megoldás egy olyan szerkezet, mely egy igazgató vezetésével autonómiát biztosítana nekik. Az igazgatók még 1-2 éves gyakornoki időszakot is bevezetnének a felsőfokú végzettséggel rendelkező kezdők számára.

A színházi életben igenis van diszkrimináció, így ha egy rendező tenort, és nem baritont keres, akkor az nem kéne diszkriminációnak számítson – mutat rá Márton Árpád a Transindex kérdésére a diszkriminációt tiltó törvény egyik visszásságára, melyet eddig a színházi világra is alkalmaztak.


Nem jár a két szabadnap

A színészeknek a készülő törvény ellen való tiltakozó akcióiról az igazgatók úgy nyilatkoztak, hogy azok lehetetlen dolgokat követelnek. Például nem tudnak arról, hogy a színészeknek bárhol a világon két szabadnapjuk lenne hetente. Elhangzott, hogy ugyan csak egy szabadnap jár hetente a színészeknek, de a színházi élet sajátosságaiból fakadóan az elveszett szabadnapok is előkerülnek, mivel van olyan, hogy bizonyos periódusokban egyesek sokat dolgoznak, mások pedig nem kapnak szerepet, nem beszélve a nyári szünetről.

A színházban nincsen demokrácia. Az a színházi modell, ami jelenleg működik, egy teljesen más gazdasági rendszerben keletkezett – ezt alkalmazni kellene a jelenlegi korra. Ennek természetesen lesznek fájdalmas pontjai is, de a színésztársadalomnak összességében érdeke a rugalmas, értékteremtő színházi élet – magyarázta Márton, aki a beszélgetés során elhangzott észrevételeket eljuttatja a törvényt előkészítő bizottsághoz. Ha megkapja a parlament jóváhagyását, akkor 2004 elején érvénybe lép az új törvény.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS