Kritikai műhely mutatkozott be a Bulgakovban
Birta Csaba 2003. november 06. 14:09, utolsó frissítés: 13:21Az új folyammal két hete elindult #b#A Hét#/b# közéleti és kulturális hetilapot mutatták be a szerkesztők tegnap este a kolozsvári Bulgakov pincetermében. A szegénység mellett a vörösbor is szóba került.
Parászka Boróka felelős szerkesztő vezette fel a találkozót, amit szerényebb, és kevésbé szerény hozzászólalásokkal tűzdelt kötetlen beszélgetés követett. Parászka lehetetlen és fölösleges feladatnak nevezte a hetilap előző 33 évének összefoglalását, amikor is legkevesebb 2000 szerző publikált a lapban. A jelenre és a jövőre helyezve a hangsúlyt fejtette ki, hogy egy adott korban úttörő, tapogatózó és különféle megszólalásoknak teret engedő fórumot próbálnak létrehozni. "Itt van, tessék olvasni!" – hangzott a felszólítás.
A harmadik számát ebből az alkalomból egy nappal hamarabb megjelentető szerkesztőség gyors bemutatását Parászka Boróka mindjárt a lapterv elkészítőjével, A Hét grafikai szerkesztőjével kezdte. Könczey Elemér Irsai Zsolt művészeti tanácsadóval közösen felel az újság arculatáért. Az egybegyűltek, szerkesztők és potenciális olvasók sorra kapcsolódtak be az újságról, illetve a szegénységről szóló tematikus lapszámról szóló vitába.
Cs. Gyimesi Éva saját lakókörnyezetét hozta fel példának, mind a szegénység problémakörét, mind az olvasási szokásokat körbe járva. Szerinte az anyagi problémák mellett gondot jelent az is, hogy az emberek nem értik a sajtóban megjelent írásokat, és talán ennek is tudható be, hogy a "blokkból" csak az ő postaládájában lehet előfizetett lapokat látni.
Selyem Zsuzsa irodalomkritikus ezzel nem értett egyet, véleménye szerint egy érettségizett ember, bizony nem is olyan buta. Péter László szociológus, a Hét egyik szerzője úgy vélekedett, A Hét lapozgatója érti is, amit olvas. Hozzászólt a szegénység problémaköréhez is, amit egy gyakorlatilag elkerülhetetlen és néha szükséges jelenségnek nevezett. Improvizált előadásában a társadalomtudományi publikációk jelentőségéről is beszélt.
Felvetődött a kérdés, hogy mennyire hasonlít a bemutatkozó kritikai újság az Élet és Irodalom című magyarországi laphoz. Ezt a szerkesztők egyhangúan tagadták, de a később érkező Könczey Elemér elszólta magát: "Amikor felkértek a feladatra, hogy a laptervet elkészítsem, az Ést lobogtatták példaként a szemem előtt".
A felhőtlen hangulatú estén mások is megszólaltak, így például Hegyi Réka az erdélyi színházkritika siralmas helyzetéről beszélt, Bakk Miklós politológus pedig a romániai magyar sajtó politikai állásfoglalásának jelenlegi helyzetét hasonlította össze a három-négy évvel ezelőttivel.
Ágoston Hugó, a lap korábbi főszerkesztő-helyettese érdemesnek látná a Tett című ismeretterjesztő, továbbá a képzőművészeti melléklet újraindítását, a szerkesztők szerint A Hét hasábjain helye van egy, az internettel foglalkozó rovatnak is. A zárszó Bakk Miklósé volt, aki egy spontán kérdéssel vetett véget a diskurzusnak: "Van-e még bor?".
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását