Újra színpadon a Pantagruel sógornője
összeállította:Lőrincz Ildikó 2003. október 23. 12:24, utolsó frissítés: 12:14Senki nem vonja már kétségbe Rabelais jelentőségét. De hogyan értelmezhető ez a nagyon irodalmi, túlságosan verbális, és #b#igen-igen#/b# morális hozzáállás a színházban?
Újra műsorra tűzte a Pantagruel sógornőjét (Hommage à Rabelais) október végére a Kolozsvári Állami Magyar Színház (ÁMSZ). Az elmúlt évad Románia-szerte nagy sikernek örvendő előadását egy nemzetközi turnésorozat egyik állomásaként tekinthetik meg a sétatéri színházban. Az itteni előadásokat követően ezzel a produkcióval nyitják meg a bukaresti Caragiale Országos Színházi Fesztivált november 1–jén, a továbbiakban pedig Krajován (november 6-án), Temesváron (november 8-án) és Budapesten (november 10-11-én) vendégszerepel a Pantagruel sógornője.
A nemzetközileg elismert, jelenleg Franciaországban élő rendező, Silviu Purcărete Rabelais humorral és ellentmondásokkal teli művéből, a Gargantua és Pantagruelből ihletődött. A főként koreográfián és zenén alapuló előadás nyelvi korlátok nélkül mindenki számára érthető, hiszen az előadásban a színházi jelek közül a gesztus, a test és a kép, valamint a tárgyak és kellékek kommunikációs lehetőségei kapnak hangsúlyt.
Hogyan kerül színpadra Rabelais műve?
A 20. század elteltével senki nem vonja már kétségbe Rabelais jelentőségét. De hogyan értelmezhető ez a nagyon irodalmi, túlságosan verbális, és igen-igen morális hozzáállás a színházban? Nem a díszletet érintő kérdésről van szó, hanem egy alapvető belső konfliktus kerül itt felszínre.
"Valaki másról szól, aki szintén családtag, talán"
– Már tíz évvel ezelőtt meg szerettem volna rendezni ezt az előadást, de feladtam, mert a terv túlságosan merésznek és nehezen kivitelezhetőnek bizonyult – magyarázza Purcărete. – Az igazság az, hogy Rabelais-t nem igazán olvassuk, kevesen vették kezükbe a könyvet úgy, hogy elejétől végig elolvassák, legfeljebb csak részleteket ismerünk belőle. Be kell vallanom, hogy amikor eldöntöttem, színpadra állítom, én sem olvastam még elejétől végéig.
Igazából a regény igencsak színház-ellenes anyag, csupán nagy és lényegi veszteségekkel lehet színpadi változatot készíteni belőle. Radikálisan kellett hozzáállnom: maga az előadás csupán ihletődik Rabelais regényének világából, de nem akarja újraalkotni azt. Még csak azt sem mondhatom, hogy csupán személyes attitűdömről lenne szó, hiszen a színészekkel közös alkotófolyamatban született, és több közösen végzett feladat-kísérlet eredménye.
Motívumokat és témákat vettünk alapul Rabelais regényéből ezekhez a feladatokhoz, a cím pedig abból a kétségbeesésből született, amelybe a "Miről szól az előadás?"-jellegű kérdések kergettek. Nem, nem Gargantuaról és Pantagruelről, mégcsak nem is csupán Pantagruelről, hanem valaki másról szól, aki szintén családtag, egy unokatestvér, a sógornő, talán.
Az rejtőzködő díszlet
A testek alkotta festményen, akár Arcimboldo híres portréin, az emberi test képe az Évszakoknak megfelelő gyümölcsök kompozíciójából épül fel úgy, hogy az arc is felismerhető marad – nyilatkozta Helmut Stürmer díszlettervező. Ami az előadást "környező" díszletet illeti – ez teljesen elrejtőzködött oda, ahol már senki sem látja. Maradtak a tárgyak, jelek, anyagok, kellékek. Meglátjuk majd, hogy mi jön ki belőle, és milyen szövegeket talál ki majd a közönség az előadással kapcsolatban, miután "megemésztette" a képeket.
Dick McCaw Rabelais-kutató írja:
Rabelais nevetése a földi örömökből, az élet öröméből fakadó nevetés. Ez a fajta nevetés felszabadít a dolgokat érzelmi-intellektuális szigorral szemlélő komolyság hatalma alól, és lehetővé teszi a számunkra rendelt élet formáinak és igazságainak teljesebb, árnyaltabb szemlélését. A nevetés révén megértjük és tudatosítjuk, hogy a teremtésben nem mi foglaljuk el a legfontosabb helyet.
Lényegében azonban megtagadjuk az életörömöket, abban az értelemben, hogy nem ismerjük fel a testiekből származó örömök jó és egészséges voltát. Azt tartjuk, hogy a test bűnös, és csupán az isteni kegyelem révén tisztul meg. A bűnbeeséskor megszűnt az emberi test és az isteni közelsége. Rabelais tagadja az eredendő bűn jelentőségét, és előtérbe helyezi az érzetek világát, amit komoly szereppel ruház fel.
A tágra nyitott száj
– az egyik alapvető motívum a Pantagruelban – és ezzel összefüggésben a nyelés képvilága a test, az élelem és az ital képvilágainak találkozási pontján helyezkedik el. Aztán Pantagruel szülésifájdalmakkal küszködő anyjának felnyitott méhéből egy egész szekérsor sózott hal jön elő. Az evéssel kapcsolatos képek mindvégig a testiséget ábrázoló képekkel, illetve az utólagos teremtéssel (termékenység, növekvés, születés) szoros összefüggésben jelennek meg. (Mihail Bahtyin nyomán)
Kritikusi kommentárok
Silviu Purcărete előadása nem írható le szokványos kritikusi módszerekkel, hiszen magát a diskurzust utasítja el – akár a rendező, aki nem szeret beszélni a képzelethez tartozókról, mert reduktívnak tartja az effajta szövegeket. Az előadás különleges "gasztronómiai improvizáció", melyben a témafelvetés egységekbe csoportosul, mindegyik egység jól körülhatárolt identitású és zseniális rendezői invenciókra építve mutatja be az étkezés okozta örömök ellenállhatatlanságát. (Mihaela Michailov, Observator Cultural)
A rendező – Silviu Purcărete – csaknem teljes szöveghiánnyal állította színre az előadást, az egymásból következő jelenetek láncolata azonban jól érthető azok számára, akiknek sikerül ráhangolódniuk egy ilyenfajta produkcióra.
Jel értékű tárgyak, eszközök: hatalmas fazekak, rengeteg kanál és véges-végig evés, evés, evés és ivás. Mindenevés és mindenivás. És szép sorban az egymást megevés gyönyörűsége. Ez dióhéjban a Rabelais-ihlette nagyprodukció, amelyet a rendező maga zenés-táncos montázsnak nevez, mindenképpen teljesen szabadon nyúlt az ellentmondásokkal, ám egyben vitalitással is telített Rabelais-műhöz. (Fejér Hanga, Erdélyi Napló)
Egyfajta "parodia sacra" ez az előadás, a "húsvéti nevetés" tradíciója által szentesítve. Ha az alkotás néhány fontos mozzanatát összekötjük, akkor tulajdonképpen az úrvacsora megszületésének története bontakozik ki, a Rabelais-i mű stílusát alapul véve, a purcãretei képalkotással megfűszerezve. A leghétköznapibb és legegyszerűbb dolgok keverednek a kozmikus jelentésekkel.
A magasztos lefokozásának, földiesítésének vagyunk tanúi, ugyanakkor az újjászületést is megéljük. Eltemet, de ugyanakkor elveti a magot. Az anyagi-testi aspektus nem határolódik el a kozmikustól. Az előadás olvasata szorosan összefügg a kezdést megelőző előcsarnokbeli látvánnyal, amelynek – bár az elején csupán kuriózumnak, figyelemfelkeltésnek tűnik –alapos megfigyelése kulcsot jelenthet a produkció megértéséhez. (Köllő Katalin, Szabadság)
A könyvkultúra szuggesztív egymásmellérendelése a szórakozás sokkal provokatívabb, élőbb, feltűnőbb világával, amely sokszor nyers, vásári számokkal és „jelenségekkel” telítődik, ahol a tömeg azért gyűl össze, hogy szórakozzék a rendkívüli fizikai teljesítményeken. Ebben az elbűvölő előadásban a csodálatos ügyességgel vagy fogyatékosságokkal és szenvedésekkel megáldott Test a népi szórakoztatás forrásává válik. A Test kegyetlen valóság – ha nem lenne a csalóka képzelet. A szórakozás étvágya egyenes arányban növekedik az evésvággyal. És Purcărete nem feledkezik meg a szórakozás szó egyetlen értelméről sem. (Ion Cazaban, Teatrul Azi)
A sajtószemlét és a fotókat az ÁMSZ archívumából válogattuk
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
