2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Hiányzik a törvény, a pénz és a kitüntetés

Hegyi Réka 2003. szeptember 05. 18:51, utolsó frissítés: 18:51

Nem megfelelő a mecénási törvény, #b#sok a színház#/b# és a társulat, a városoknak megterhelő a fenntartás, gördülékenyebb támogatási rendszer kéne. Színigazgatók és politikusok egyeztettek a Kisebbségi Színházi Kollokviumon.





A Gyergyószentmiklóson zajló Kisebbségi Színházi Kollokviumon a romániai magyar hivatásos társulatok igazgatóival az az RMDSZ országos és helyi csúcsvezetősége is találkozott. Az eredetileg zártkörű eseményen végül jelen lehettek az újságírók is a Pro Art Képzőművészeti Galéria L alakú kiállítótermében csütörtök este.

Szép Gyula, aki az RMDSZ művelődési főosztályát vezeti és egyben a találkozó házigazdája volt, bevezetőként elmondta, tudomásuk van arról, milyen akadályokat gördít a társulatok elé az, hogy Romániában még nincs színházi törvény, súlyosak a szponzortörvény hiányosságai, és hogy sok intézmény nehezményezi, hogy az utóbbi években egyetlen romániai magyar előadóművész sem részesült állami kitüntetésben.



Markó Béla vitaindítójában jelezte, hogy az RMDSZ meghívása tulajdonképp mulasztást pótol (amelyért a színházak vezetői éppen annyira hibásak, mint az érdekképviseleti szervezet), hiszen eddig is kellett volna rendszeres találkozásokat szervezni. Javasolta, hogy időről-időre teremtsenek lehetőséget arra, hogy az RMDSZ szerezzen tudomást az előadóművészek helyzetéről.

Szabó Tibor, a kollokvium igazgatója, a Figura Stúdiószínház művészeti vezetője felolvasta Demeter András temesvári színházigazgató levelét, aki szerint nagyon fontos az egyedi, csupán egyes társulatokhoz kapcsolódó problémák megvizsgálása és megoldása.

Parászka Miklós, a Csíki Játékszín – Csíkszereda Önkormányzati Színháza igazgatójának kulcsszava a kultúrpolitikai realizmus volt t jelölte meg ugyanis a színházak „sűrűsége” magasabb az európai átlagnál, és ezek fenntartása nehéz problémája a városi, megyei tanácsoknak, illetve a szaktárcának számára. Szóvá tette azt is, hogy véleménye szerint a Kisebbségi Színházi Kollokvium újramegszervezését sem a szükségszerűség indokolja, hanem sokkal inkább a nosztalgia.

Zsehránszky István, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának igazgatója elmondta, hogy az egykori Kollokviumok valóban nagyszabású rendezvények voltak, de most a szűkös anyagiak miatt nem tudták megvalósítani azt az elképzelésüket, hogy a társulatok (vagy legalább képviselőik) jelen lehessenek a kollokvium összes előadásán és megbeszélésén, hogy nem tudták meghívni a főiskolásokat és nem tudták bevonni a szervezésbe a teatrológia szakos diákokat, akiknek a rendezvény szakmai gyakorlat is lehetett volna.

Béres András, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora elmondta, véleménye szerint az RMDSZ-nek elsősorban a helyhatóságokkal kéne tárgyalnia a művészeti intézmények megfelelő támogatásáról. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2001-ben, illetve 2003-ban megszervezett Kollokvium rossz időzítése miatt a társulatok nagyjából ugyanazokat a produkciókat vonultatják föl, mint a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján.

Kovács Levente, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának igazgatója szeretné, ha az RMDSZ oda tudna hatni, hogy a színházak produkciós költségeiket egy gördülékenyebb támogatási rendszeren keresztül kapják meg, majd Béres András felszólalásához kapcsolódva elmondta, oda kell figyelni, hogy a Gyergyószentmiklósi Kollokvimok ne legyenek a kisvárdai találkozók „pótvizsgái”.

Márton Árpád Kovászna megyei képviselő, a művelődési szakbizottságának tagja ismertette a készülő színházi törvény részleteit, majd Deák Gyula és András Mihály (a Háromszék, illetve a Hargita Néptáncegyüttes művészeti vezetői) a néptánc-képzés hiányára és a Magyarországon szerzett szakdiplomák honosítási problémájára hívták fel a figyelmet.

Hatházi András, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem színház tanszékén működő magyar tagozatos színész-képzés vezetője pedig a színházi szakmai fórumot hiányolja, vagyis egy Romániában megjelenő magyar színházi szaklapot.

A hozzászólásokra válaszolva Markó Béla válaszolt a kérdésekre, és többek között elmondta, hogy az eddig Bukarestben megjelenő A hét című folyóiratnak, mely idén ősztől Marosvásárhelyen szerkesztenek és jelentetnek meg, remélhetőleg lesz színházi melléklete is.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS