Eltemették a Sapientia-EMTE rektorát
tudósító:Sipos Géza 2003. augusztus 23. 21:03, utolsó frissítés: 21:03"Nem a szolgálat emésztette fel, hanem az egyetemalapításért folytatott #b#szélmalomharc#/b#" – mondta Dr. Tonk Sándorról Pap Géza református püspök a gyászszertartáson Kolozsvárt. A Farkas utcai templomban a rektor végrendelete is elhangzott.
"Fáradt ember vagyok. Többet vállaltam annál, amit el tudnék viselni. Egyedül folytatom a küzdelmet. Nincsenek társaim, csak ellenfeleim" – olvasta Dr. Tonk Sándor hat hónappal ezelőtt írott végrendeletéből (amely a rektor családjának kérésére hangzott el) Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a temetési istentisztelet után a Farkas utcai templomban szombat délelőtt. A püspök prédikációjában az ószövetségi Jób felkiáltására reflektált, ezáltal jellemezve az augusztus 15-én Budapesten elhunyt tudós életútját.
Igaz emberség, ügyszeretet és kitartás – ezek voltak az 56 éves korában rákbetegségben elhunyt középkorkutató, a Sapientia-EMTE rektorának vezérlő tulajdonságai – mondta a püspök, aki a prédikációban megemlítette, hogy Tonk Sándor életének egyik mélypontján írta meg végrendeletét.
Tonk Sándor 1992-ig dolgozott akadémiai kutatóként Marosvásárhelyen, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) tanított egyetemes középkort. Ezzel párhuzamosan a Protestáns Teológiai Intézet egyetemes egyháztörténet tanára volt. 2000-től volt elnöke a Sapientia alapítványnak, majd az egyetem rektora volt 2001-től, és az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoként is dolgozott.
Pap Géza szavai szerint az egyetemszervező tanárt nem az öt tisztségben végzett szolgálat emésztette fel, "hanem az egyetemalapításért folytatott szélmalomharc, amelynek ő az első áldozata". "Ismerte az emberi természet gyengeségeit, de József Attilával ellentétben a Bibliából tudta, hogy van bocsánat" – mondta temetési beszédében a püspök az egyházkerület főgondnokáról, akinek ravatalánál lelkészek álltak díszőrséget. "A szabadító Istennek van megoldása, még a halálra is" – hirdette a püspök prédikációja zárórészében.
A végrendelet a református egyházi himnusznak számító 144. zsoltár eléneklése után hangzott el. Ebben Tonk Sándor a szolgálat fontosságát emelte ki, és azt is kimondta, életkoránál fogva már nem törekszik világi dicsőségre. "Nemigen tehettem volna többet, mint amit tettem. Szerettem a tudományművelést. Talán akkor tévedtem, mikor az egyetemszervezés, intézményépítés munkájára vállalkoztam. (...) Anyagi javakról intézkedni nem tudok, könyvek maradnak utánam"
– írta Tonk Sándor, aki az adakozás, a közügyek közösségi támogatásának fontosságát azzal is hangsúlyozta, hogyha ez nem valósul meg, "az egymást követő világforradalmak és azok szivárványkörébe tartozó mihaszna senkik kiszolgáltatottjaivá, vagy ami rosszabb, kiszolgálói leszünk. Végakarat? Lehet ilyen? Ha meghalok, olvassátok el Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című versét."
A felolvasást pár percnyi néma csönd követte. Ezután az Ady-verset hallgatta meg a mintegy kétezres gyászoló gyülekezet, majd a kolozsvári Református Kollégium kórusa énekelt. Az istentisztelet után öt búcsúbeszéd következett. Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök részvétlevelét felesége, Mádl Ferencné Némethy Dalma olvasta fel. A Protestáns Teológia nevében (ahol Tonk Sándor az egyháztörténet oktatója volt) Juhász Tamás rektor, az Erdélyi Múzeum-Egyesületet képviselve Egyed Ákos elnök, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nevében Néda Árpád rektorhelyettes, majd a Sapientia Alapítvány részéről Tánczos Vilmos beszélt.
A család kérésére politikusok nem mondtak búcsúbeszédet. A szertartáson jelen volt Orbán Viktor volt miniszterelnök, Markó Béla RMDSZ-elnök, Szabó Vilmos, a magyar kormány határon túli ügyekkel foglalkozó államtitkára, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, több RMDSZ-es parlamenti képviselő és tisztségviselő. A gyászolók menetben kísérték a koporsót a Tonk család sírhelyére, a Házsongárdi temetőbe, ahol szintén Pap Géza püspök fejezte be a gyászszertartást.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását