"Lecsukhatnak, csak előbb adják ide a pénzem!"
Sipos Zoltán 2003. július 31. 16:38, utolsó frissítés: 16:19Két hete levonult a hánesi tárnába a zalatnai bányavállalat 27 #b#exbányásza#/b#, szerződéses végkielégítésüket követelve. A kormány kiutalta a pénzt, de a vájárok nem tágítanak, míg kézbe nem kapják. Helyszíni tudósításunk:
Az Erdélyi-szigethegységben működő ércbányász-kolóniát nem könnyű megközelíteni: a kis, lepusztult Zalatnára érkezve azt hittük, megérkeztünk, kiderült, a hánesi bányától és a kolóniától még messze járunk. Kanyargós, kihalt földúton még körülbelül egy órát kell felfele haladni, mire az utazó megérkezik a valódi szellemvárosba.
A bánya közelségét az út mentén rozsdás, formátlan vasdarabok jelzik, a sok összeomlott épület között pedig csak helyenként akad olyan, mely jelzi: itt laknak is. A bánya sáros udvarán, a felborított, rozsdás csillék mellett ácsingálnak a tiltakozó bányászok hozzátartozói. Az egyedüli hivatalos személyiség, aki jelen van, Emil Crisan Nagyrománia-párti képviselő, nyugtatni próbálja az asszonyokat:
"Szeretném, ha kijönnének"
mert 10-12 napon belül mindenki megkapja majd a pénzét, az is, aki benn volt, s az is, aki kinn maradt. Mikor lent voltam, arról próbáltam meggyőzni őket, hogy semmi értelme nincsen az egésznek: már kiadtak egy erre vonatkozó kormányrendeletet, ami azonban először meg kell jelenjen a Hivatalos Közlönyben, azután pedig ott van a szokásos kincstári procedúra -- egyszerűen nem érdemes a bányában ezt kivárni.
Ők azonban nem tágítanak: míg nem látják a pénzt, nem jönnek ki." A májusban elbocsátottak két hete különben kaptak másfél milliárd lejt, azonban nem akarják felvenni a bankból az összeget. Ez körülbelül 15 milliót jelentene fejenként -- nyilatkozik Crisan.
Mierea Marius, az egyik volt bányász, aki egészségügyi okok miatt nem tudott volt kollégáihoz csatlakozni, egy faxot mutat nekünk: eszerint a pénzt július 14-én átutalták az Államkincstár dévai fiókjába, de a számlát a Pénzügyminisztérium zárolta -- aláírás: Daniel Andronache, a Minvest vezérigazgatója.
Mierea szerint azonban ez úgysem a teljes összeg volt, mely becslései szerint különben 9-10 milliárdra rúghat. Mikor további terveiről kérdezzük, vállát vonogatja: az egyedüli megoldás elmenni innen.
"Engem Máramarosból telepítettek ide, de azok is el fognak menni, akiknek házuk, földjük van itt. A földből nem lehet megélni, a környéken pedig semmi más munkalehetőség nincs. Oda megyünk, ahol munka van, akár Amerikába is. Nagyon sok embernek vannak itt akkora adóssága, mely a végkielégítés jó részét felemésztik. Azért szeretné mindenki a teljes összeget egyszerre megkapni, mert akkor végre kifizethetnék és elmehetnének innen."
A döntéshozók nyaralni mentek
A tömegből kiszűrődő hangok minduntalan azt panaszolják, hogy azok, akik az elbocsátás alatt a Minvest képviseletében aláírták a végkielégítésekről szóló megállapodást, jelenleg nyaralnak, így a vállalati tárgyalópartnereket nem lehet felelősségre vonni amiatt, hogy a mai napig nem kapták meg a július 15.-re ígért pénzt.
Lassan botorkálunk a bokáig érő sárban a tárnába befele: sportcipőben akarnék leereszkedni a tiltakozó bányászokhoz, a jelenlevő hozzátartozók azonban figyelmeztetnek, így nem fog menni: gumicsizmát, sisakot, lámpát meg kísérőt kell szerezni. Az első néhány méter után meggyőződöm: egyáltalán nem volt butaság hallgatni rájuk.
A bányászok feljöttek már ugyan a mélyből, de még mindig körülbelül 800 métert kell csúszkálni a ragadós sárban a hajdan csilléket szállító sínek mentén, míg hozzájuk eljutunk. Ahogy haladunk befelé, egyre rosszabb a levegő és egyre hidegebb: mire meglátjuk a tárna falába vájt szobácskából kiszűrődő fényeket, alig öt fok.
A nedves hideg csontig hatol,
a fanyar fáradtolaj-szag és oxigénhiány fojtogat. A 27 fáradt arcú, borostás bányász békésen üdvözöl. Leteszik a kártyát, felállnak a gyalulatlan deszkából rótt fapadokról és átvonulunk a jobban megvilágított "konferencia-terembe": egy aknába, ahonnan 200 méterre lehet alászállni. Megérkezve néhány másodpercig szó nélkül méregetjük egymást, majd egy barna, jó harmincas férfi lép ki a csoportból:
"Alig várjuk, hogy elmehessünk már innen. Sokunknak már ígértek állást, és nem tudni, az munkaadók meddig hajlandók várni ránk. Azonban nem a mi dolgunk azon gondolkodni, hogyan lehetne megoldani a bányaiparban uralkodó katasztrofális helyzetet. A Nemzetközi Valutaalap adott pénzeket a bányaipar átszervezésére, az azonban nem tartozik ránk, hogy hogyan osztják be ezeket a forrásokat.
Mi vagyunk a bánya utolsó munkásai – az utóbbi hónapokban a kollektív munkaszerződésben szereplő 8,5 millió helyett csak 6-800 ezer lejes fizetést kaptunk, azt is két részletben. Én nem tudom, rajtunk kívül ki lenne hajlandó lemenni a mélybe dolgozni havi 600 ezerért. Amikor mások felhívták a Minvest igazgatóját, hogy elmondják neki, bezárkóztunk a tárnába, csak azt mondta:
"Milyen bányászok? Azok csak volt bányászok!"
– és letette a telefont. Lehetséges, hogy miután kijövünk innen, a brüsszeli Emberjogi Bírósághoz fogunk fordulni erkölcsi kártérítésért: ha már bányászként semmibe vesznek minket, legalább emberként tiszteljenek. A hangulat egyre oldottabbá válik: már nem zavaró, ha fotózunk, egyre többen kapcsolódnak be a beszélgetésbe.
A hangzavart azonban egyre inkább a hangadók szavai uralják. Egy nyugodt, magabiztos valaki beszélni kezd: "július 15-én, éjszaka 12 órakor jöttem be ide. Én voltam az első, a többiek négy nap múlva csatlakoztak hozzám. A megállapodást májusban kötöttük meg a Minvest-tel, hogy biztosak legyünk abban, hogy a végkielégítéseket egy összegben kapjuk meg, nem pedig végeérhetetlen részletekben.
Ők javasolták a július 15-ét, mi nem gyakoroltunk nyomást rájuk. Nekünk augusztusban vagy szeptemberben is ráért volna – de az egyezségben lerögzített dátumon várjuk a pénzt. Közben kaptunk egy faxot, miszerint a Pénzügyminisztérium zárolta a pénzt – nem értjük, miért. A minap jött valami államtitkár, s mondta, írjunk még egy megállapodást, mert az előző téves. Hát mi több szerződést nem írunk, akkor jövünk ki innen, amikor a kasszás ide lehozza a pénzt. Fenyegettek is: hogy a Belügyminisztérium speciális alakulataival hozatnak ki, vagy hogy bezárnak – azt mondták,
engem 3 év börtönre ítéltek. Felőlem vihetnek,
csak előbb adják ide a pénzem. A kollektív munkaszerződés szerint nekünk 10 fizetésnek megfelelő összeget, vagyis körülbelül 85 millió lejt kellene kapnunk fejenként, attól függően, mióta dolgozunk itt. A Minvest azonban nem hajlandó elárulni, kinek pontosan mennyi járna – az igazgató állítólag nem tudja. Önök szerint milyen főnök az, amelyik nem tudja, volt alkalmazottainak mennyi pénzzel tartozik?" – teszi fel a kérdést a bányász.
Visszafelé a hénesi polgármesteri hivatalban azzal fogadnak, hogy a kormány keddi ülésén 32,9 milliárd lejt utalt ki a Minvest-nek – ebből a zalatnai bányavállalat vájárai kilencmilliárdra számíthatnak. Az alpolgármester azonban legyint: a bányászok nem fognak kijönni a föld alől, míg a pénzt nem látják. A vájárok nagyrésze vagy alacsony, vagy pedig magas vérnyomásra, megfázásra panaszkodik, egyeseknél pedig hipotermiás tüneteket (azaz a kihűlés jeleit) is észlelte az ápolónő, aki naponta egyszer meglátogatja őket.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
