2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Csikót sorsolnak az István-nézők között

szerk. 2003. július 02. 15:51, utolsó frissítés: 15:51

Az előadáson a rockopera szerzői mellett az Ezer Székely Leány Napjának fővédnökségét vállaló Mádl Dalma asszony is tiszteletét teszi. A népviseletben érkezők között a szervezők egy csikót fognak kisorsolni.





A csíksomlyói pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjének helyszínén, a Nyeregben, ahol bemutatják a rockoperát, már dolgoznak a Hármashalom oltárszínpad korhadt elemeinek a kicserélésén. A fény- és hangtechnikai felszerelések június 29-én, vasárnap érkeztek meg Csíksomlyóra, és aznap kezdte el a próbákat a három együttes táncosaival a Kossuth-díjas koreográfus, Novák Ferenc, a produkció rendezője is.

A budapesti Honvéd, a csíkszeredai Hargita és a sepsiszentgyörgyi Háromszék táncegyüttesek tagjai napközben a Vákár Lajos Mûjégpályán, késõ éjszaka pedig a Nyeregben próbálnak. Orza Calin és Novák Péter asszisztensek segédletével a produkciót koreografáló Novák Ferenc hétfõn úgy vélekedett, fantasztikus a helyszín és véleménye szerint talán a Nyeregben lehet a legjobban alkalmazni a rockopera forgatókönyvét, nemcsak azért mert szent hely, hanem mert nagyon jók a természeti lehetõségek.

A próbákkal kapcsolatosan Novák elmondta, a Honvéd és a Háromszék táncosaival össze van szokva, mert velük dolgozott már, a csíkszeredai együttes tagjai pedig már két nap alatt átvették a szükségeseket. A magyar köztársasági elnök felesége, Mádl Dalma asszony ugyanakkor elvállalta az Ezer Székely Leány Napja fõvédnökségét és szintén jelen lesz a rendezvényen -- jelentette be hétfõn reggel Csíkszeredában Süket Levente, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány titkára.



A nagyhagyományú, minden évben több hagyományőrző táncegyüttest felvonultató rendezvényen a népdal- és néptáncelőadások mellett idén is lesz íjász- és lovasbemutató. A rendezvényre 17 hagyományõrzõ csoport jelentkezett be, Gyergyószentmiklóstól Aranyosszékig, a csángóföldtõl Magyarországig, és 700 néptáncos fog részt venni. A csoportok szombat reggel 9 órakor a csíkszeredai Vár-téren találkoznak, ahonnan a Szabadság téren, majd a Szék útján át a két Somlyó közötti Nyeregbe vonulnak. Ott 11 órakor ünnepi szentmisét tartanak, ezt követõen Mádl Dalma köszönti a résztvevõket, majd elkezdõdik a résztvevõ hagyományõrzõ csoportok fellépése.



Az Ezer Székely Lány Napja Alapítvány kéri a nézõket, hogy lehetõség szerint népviseletben jelenjenek meg. Azok között, akik felveszik a viseletet, egy csikót sorsolnak ki. Az Ezer Székely Lány Napja Alapítvány tombolát is szervez, értékes díjakkal. Aki megvásárolja a húszezer lejes sorsjegyet, az a rendezvény digitális megörökítéséhez fog hozzájárulni, a pénzbõl ugyanis erre a célra fognak felszerelést vásárolni. A szervezõk több mint 200 ezer résztvevõre számítanak. Süket Levente, az alapítvány titkára elmondta, a Nyeregben nem, de a környéken lehet sátorozni. Közölte, tilos tüzet gyújtani odafönt. Elmondta ugyanakkor, hogy illemhelyiségek, kézmosók lesznek felállítva.

Az István, a király rockopera az Ezer Székely Leány Napja rendezvényei után, szombat este fél kilenckor kezdõdik a két Somlyó közötti Nyeregben.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS