2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Egy jellegzetesen japán szerelmes regény

összeállította:K. A. 2001. szeptember 10. 00:30, utolsó frissítés: 00:30

Misima Jukio a háború utáni Japán egyik legjelentősebb írója. Háromszor terjesztették fel irodalmi Nobel díjra. Sokan úgy ismerik, mint azt a japán írót, aki politikai kudarcai miatt, egy második emeleti balkonon harakirit követett el.




A terjedelmes, 257 kötetet jelentő életművet hátrahagyó Misima Jukio leghíresebb munkája az Angyalok évtizede -- a regényfolyam utolsó kötetét, a Termékenység szigetét több mint hat évig írta, az elkészült kéziratot 1970 november 25.-én beletette egy borítékba, majd kiadójának címezve hátra hagyta lakásában. Ugyanazon a napon, reggel 10-kor felhívta újságíró barátait, akiket arra kért jöjjenek a Keleti Hadtest Vezérkarához. 11-kor Misima négy segédjével kilépett a vezérkar második emeleti teraszára. A katonákat a tradicionális japán értékek megőrzésére buzdító kiáltványa felolvasása után háromszor azt kiáltotta: Éljen a császár , majd szamuráj kardjával öngyilkos lett.

Misima (igazi nevén Kimitake Hiraoka) szamuráj családban született 1925-ben, a busido (a szamuráj normakód) szerint nevelkedett, így a sorsában valahol benne volt a visszavonulásnak ez a fajtája. Misima ellentmondásos alkat volt, militarista ugyanakkor szentimentális, őrült ötletei voltak, ugyanakkor prózájában a sztoikus egyszerűséget tűntette ki.

A II. Világháború alatt egy harci repülőgyárban dolgozott, az egyetem után kis ideig közgazdászként dolgozott, majd hivatásos író lett. Munkáiban és életvitelében konzekvens maradt az előkelő birodalmi japán értékrendhez.


A magyarul nemrég megjelent Hullámok sűrűjében 1954-ben íródott -- Misima ekkor 32 éves volt. A kötet, mely az Amazon.com Japán-témájú könyveinek 10-es topjában is megtalálható, egy jellegzetesen japán környezetben játszódó Daphnis and Chloe vagy Aucassin and Nicolette. A helyszín egy kis, 4 kilométer átmérőjű sziget, Utazsima. Lakosai halászatból élnek, a férfiak polipot halásznak, a nők pedig a szezon beálltával gyöngykagylókért merülnek alá. A történet relatív egyszerű: Sindszi, az alig 18 éves halászfiú beleszeret Hacuéba, a szintén fiatal, de csodaszép és csodaszerény, ám gazdag hozománnyal kecsegtető halászlányba, de a viszony intézményesülését igazságtalan intrikák teszik lehetetlenné.

A könyvet az ínyenc olvasóknak ajánljuk -- egyrészt --, de a kevésbé ínyenc szerelmes-regény falóknak is. Az ínyenceknek a történetbe szőtt, leíró helyzetekben előbukkanó erotikus filozófia miatt, a szentimentális jelenetekre vágyóknak pedig az egész helyzet ártatlansága nyújtotta báj miatt.

Kedvcsinálónak két finomka, már-már erotikus filozófiai leírás:

"Sindzsi édesanyja szerénysége miatt kerülte a beszélgetést. Amikor [a gyöngykagyló halászatkor] meglátta Hacue mellét, egészen elgyengült; most értette meg, miért csitultak el idővel a rosszindulatú pletykák a lányról és a fiáról. Hiszen egyetlen nőnek sem lehett kétsége a lány ártatlanságáról, ha meglátta kebleit. Látszott rajtuk, hogy egy gyermeklány mellei, akit férfikéz sosem ismert."

"Csijokó, a világitótorony őrének lánya a moló végében állt, karján könnyű táska himbálózott. Ez a nem tulságosan barátkozó természetú lány hosszú távollét után érkezett vissza a szigetre. Nem szívesen állt szóba a szigeten lakó fiúkkal. Arcát nem festette sosem, és szinte soha nem keltett feltünést, amihez persze egyszerű, sötétkék kosztümje is hozzájárult. Komoly arcában, szépen megrajzolt szemében és orrában volt valami, ami vonzott egyes férfiakat. Ennek ellenére Csijoko örökké mélabús volt. Szinte megszállottan hitte, hogy nem szép."

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS